Lejárt a másfél éves moratórium, szerdától drágulnak a lakossági számlák díjai

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Itt a július, ez pedig azt is jelenti, hogy több banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai – június 30-án ugyanis lejárt az a másfél éves moratórium, amit még az Orbán-kormány nyomására jelentettek be a bankok tavaly év elején. A mostani díjemeléssel a bankok többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad, amelyik még az előző évit is.

A szerencsésebb ügyfeleknek nem nő a költsége, a legtöbb bank – így a K&H, az Erste Bank és az OTP – a 2025-ös átlagos inflációnak megfelelő 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelést lengetett be. De van példa 8,1 százalékos drágulásra is, erre kell számítania a CIB Banknál és az MBH Bank bizonyos számlacsomagjainál is, utóbbinál azonban augusztustól érvényesül a drágulás.

A BiztosDöntés.hu közleményében kiemeli, az ügyfelek az új díjak okozta drágulással nem a júliusban kapott számlakivonatukban találkoznak majd először, hanem az augusztusban érkezőben – ekkor láthatják meg pontosan, mennyivel kerül többe nekik a bankolás.

Azoknak, akiknek a törvényben garantált alapszámlájuk van, nem emelkedik a havi díja július elsejétől, az ugyanis nem az inflációtól, hanem az előző évi minimálbér összegétől függ. Ez azt jelenti, hogy az alapszámla havi díja idén nem lehet magasabb, mint az előző év utolsó napján érvényes legkisebb összegű minimálbér 0,5 százaléka, vagyis 2026-ban 1454 forint, ettől lefelé térhetnek el a bankok. Az inflációs díjemelést a havi díjon kívül minden más díjnál viszont az alapszámlások sem ússzák meg.

A kormány tavaly tavasszal kényszerített ki önkéntes árstopot a banki, biztosítói és telekommunikációs szektorokban. Ennek más árstopokhoz képest az volt a lényege, hogy nem törvényileg írták elő a maximális árakat. Először azzal fenyegetőztek, hogy törvényileg előírják, majd tárgyaltak az érintett cégekkel, amelyek ezt követően maguk vezették be az árkorlátozásokat. Az OTP, az MBH, a K&H, a CIB, a Raiffeisen, az Erste, a MagNet Bank és az UniCredit Bank vállalta, hogy nem hajt végre inflációs díjemelést, sőt 2026. június 30-ig jellemzően a 2025 eleji árazásra álltak vissza a lakossági bankszámlák és bankkártyák díjai esetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!