A kánikula kellős közepén átadták Budapest legnagyobb napelemparkját

Napok óta 40 fok körül mozog a hőmérséklet, kedden megdőlhet az országban mért abszolút maximum-hőmérsékleti rekord. Aki az elmúlt napokban kitette a lábát az utcára, az a saját bőrén érezhette a klímaváltozás hatását. A klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok 70 százaléka az energetikai szektorhoz, elsősorban a fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódik, így nem csoda, hogy minden szakértő a megújulóenergia-termelés és -felhasználás növelését sürgeti a hazai energiamixben, illetve a hazai épületállomány energetikai korszerűsítését javasolják.
A Gránit Pólus-csoporthoz tartozó, 27 évvel ezelőtt megnyílt Westend épületegyüttesén végrehajtott, több éven tartó fejlesztés éppen ezekkel a javaslatokkal van összhangban. A fejlesztési program eredményeként a 2019-es bázisévhez képest:
- az épületegyüttes karbonkibocsátása 81 százalékkal csökkent;
- energiafogyasztása 38 százalékkal csökkent;
- a működéshez felhasznált villamos energia mintegy 80 százaléka pedig már megújuló forrásból származik.
A beruházás legfontosabb és leglátványosabb pontja, a Westend parkolószintjének tetejére telepített 6500 négyzetméteres napelempark, ami jelenleg Budapest legnagyobb napelemparkja.
A napelemek évente 1530 megawattóra elektromos energiát termelnek, ami az épület teljes energiafelhasználásának körülbelül 7 százalékát biztosítja. A külső forrásból érkező zöldárammal együtt évente több mint 17 500 megawattóra megújuló energiát biztosít az épületegyüttes működéséhez. A tulajdonosok szerint ezzel a beruházással reális közelségbe került a Westend teljes karbonsemlegességének elérése.
A napelemek által termelt elektromos energiát az épület energiaszükségletének kielégítése mellett a parkolóban található 48 elektromosautó-töltőállomáson is hasznosítják.
A fejlesztés keretein belül mesterséges intelligenciára épülő épületfelügyeletet vezettek be. Az adatvezérelt rendszer valós időben követi többek között az épület energiaigényét, a belső hőmérsékletet és az időjárási körülményeket, a látogatók számát, a relatív páratartalmat és a szén-dioxid koncentrációt, majd ezek alapján optimalizálja a működést. Az épületgépészeti korszerűsítésnek köszönhetően éves szinten 15–30 százalékkal mérsékelték az energiafogyasztást. A bevásárlóközpont „A+”, a hozzá kapcsolódó Crowne Plaza Budapest Hotel, valamint a Westend Irodaház „A” energetikai besorolást ért el.
Az energetikai korszerűsítés mellett felújították az épület tetőkertjét is. A szivacsváros-koncepció mentén kialakított megoldások segítik a csapadékvíz helyben tartását és hasznosítását, mérséklik a vízfelhasználást, javítják a mikroklímát, és hozzájárulnak a városi hőszigethatás csökkentéséhez.
„A Westend átalakítása jóval több volt egyszerű műszaki korszerűsítésnél. Egy olyan működési modellt alakítottunk ki, amelyben az energetikai, digitális és természetalapú fejlesztések egymást erősítik.
A program azt bizonyítja, hogy egy közel harmincéves épületet is a mai fenntarthatósági elvárásoknak megfelelően lehet működtetni,
miközben az átalakítás a városi környezet számára is kézzelfogható értéket teremt” – mondta Gyertyánfy Miklós, a Gránit Pólus-csoport vezérigazgatója.