Négy és fél éves csúcson a forint az euróval szemben
Benézett 353 forint alá az euró. Jelenleg 352,1 forinton áll. Legutóbb négy és fél évvel ezelőtt, 2021 szeptemberében teljesített ilyen jól a forint az euróval szemben.
Az euró-forint árfolyam alakulása pénteken

A forint teljesítményének köze lehet a Közel-keletről érkező, pozitívnak tűnő híreknek is. Donald Trump amerikai elnök ugyan néhány órája még azzal fenyegette Iránt, hogy az Egyesült Államok az éjszaka nagy csapást fog rá mérni, később már arról beszélt, hogy a hétvégén aláírhatnak egy megállapodást valahol Európában, és aztán újra is nyithat a Hormuzi-szoros. Igaz, az amerikai elnök gyakorlatilag március óta folyamatosan azt kommunikálja, hogy már nagyon közel van a megállapodás, és egyelőre Irán is spekulációnak nevezte, hogy egyezségre jutottak volna az amerikaiakkal.
A dollár jelenleg 304,3 forinton áll, vagyis kettő forintot gyengült tegnap óta a dollár árfolyama. Május elején a 300 forintot is elérte a dollár árfolyama.
Már másfél héttel ezelőtt is megírtuk, hogy közel ötéves csúcson nyitotta a forint a hetet, ehhez pedig a nemzetközi helyzet javulása mellett az EU-s források felszabadításáról született megállapodásnak is köze lehetett. Mint a G7 május végén megírta, annyira veszik a forintot és a magyar államadósságot, hogy az egész világgal szembemehet az MNB, ha a kamatvágások újraindítása mellett dönt. Mégis, egyre inkább úgy tűnik, hogy erre valóban lehet tere az MNB-nek.