Féléves mélypontra esett az arany ára
Féléves mélypontra esett az arany ára csütörtökön, mert sok befektető attól tart, hogy a Fed az idei második félévben emeli majd az amerikai alapkamatot – írja a CNBC.
Az arany árfolyama ezen a héten 6 százalékot esett, csütörtökön pedig benézett az unciánkénti 4100 dolláros szint alá. Ez körülbelül 20 százalékos visszaesést jelent a februárban és márciusban tapasztalható 5200-5300 dolláros árszinthez képest.
Az aranyat hagyományosan egy biztonsági befektetési eszköznek tartják, amelybe az emberek a piaci bizonytalanságok és az infláció idején fektetik a pénzüket. Komoly hátránya azonban, hogy a részvényekkel, kötvényekkel, ingatlanokkal és egyéb befektetési eszközökkel szemben az értéke változását leszámítva nem fizet semmilyen hozamot.
Emiatt a tulajdonsága miatt az arany árfolyama rendkívül érzékeny a hosszú távú reálkamatok alakulására, hiszen ha valaki magasabb kamatért tudja lekötni a pénzét, akkor hajlamosabb kivenni a pénzét az aranyból és kötvényt vásárolni belőle. A befektetők pedig most azzal számolnak, hogy az amerikai jegybanki feladatokat ellátó Federal Reserve (Fed) a közeljövőben emelheti majd a kamatokat.
A négy hónapja tartó iráni háború az energiahordozók árán keresztül inflációt gerjesztett az Egyesült Államokban, ami idén májusban három éve nem látott szintet ért el. Mivel májusban az amerikai munkaerőpiaci adatok is jobban alakultak a vártnál, egyre többen számítanak arra, hogy a Fed az év végéig kamatemeléssel próbálja majd elejét venni az áremelkedésnek.
Korábban sok közgazdász arra számított, hogy a Fed idén többször csökkenteni fogja az alapkamatot, most azonban a többségük már azzal számol, hogy az év végéig a mostani, 3,5-3,75 százalékos szinten marad majd. A befektetők viszont kevésbé optimisták, és egy, a CNBC által idézett felmérés szerint kétharmaduk decemberig kamatemeléssel számol. A magasabb kamatok vonzóbbá tehetik a kötvényeket az aranyhoz képest.
A lap idézi a Citi-csoport elemzését, amely szerint a Hormuz-i szoros teljes megnyitása és az iráni háború lezárása után az arany ára ismét a háború előtti szintre nőhet. A JPMorgan ezzel szemben pesszimista, szerintük már se a lakossági, se az intézményi befektetők nem használják a korábbiakhoz hasonlóan biztonsági befektetésként az aranyat.
Az ING elemzői a napokban jelentettek meg a G7-en egy elemzést arról, merre tarthat a közeljövőben az arany árfolyama.