Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség elutasító döntését hatályon kívül helyezve nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Mol vezetőinek év eleji, sokakat bennfentes kereskedelemre emlékeztető tranzakciói ügyében – írja a 444. Az ügyészség szerint a nyomozást korábban lezáró rendőrség nem tisztázta az ügyben korábban felmerült kérdéseket, amelyeket egy nyomozás során tudnak majd megtenni.
Az ügy még februárban indult, amikor a 24.hu kiderítette, hogy a Mol négy vezetője rendkívül nagy mennyiségű, összesen több mint egymilliárd forint értékű részvényt adott el egy gyanús időszakban. A tranzakciókra ugyanis úgy került sor, hogy:
- már megtörtént a Barátság kőolajvezeték elleni támadás, ami miatt az leállt;
- de a Mol még nem közölte nyilvánosan, hogy erre sor került.
A Mol vezetői így elég magas áron tudtak megválni a részvényeiktől, amelyek értéke a kőolajszállítás leállásának kiderülte után bezuhant. Az ügyben a 24.hu cikkének megjelenése után bennfentes kereskedelem miatt vizsgálatot indított az MNB.
A Mol később azzal védekezett, hogy a Barátság-kőolajvezetéket ért támadás után még nem tudták, hogy az ukránok mikor fogják tudni helyreállítani azt, így nem tudhatták azt sem, hogy meddig tart majd a leállás. Közleményük szerint tisztségviselőik a jogszabályoknak megfelelően adták el a részvényeiket.
Az ügyben a 444 egy olvasója feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, ami az ügyet február 27-én áttette a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályához. Ez a részleg április 9-én elutasította, hogy nyomozást indítson az ügyben, arra hivatkozva, hogy „a bűncselekmény gyanúja hiányzik”.
A feljelentő panaszt tett a nyomozás megszüntetése ellen, a Fővárosi Főügyészség pedig a keddi határozatában megalapozottnak találta ezt a panaszt. A BRFK-nak így el kell indítania és le kell folytatnia a nyomozást azzal kapcsolatban, hogy a Mol vezetői a részvényeik megfelelő időpontban való eladásával bennfentes kereskedelmet valósítottak-e meg.