Összesen egymilliárdnyi osztalékot vehet ki Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata a közös bulvárlapjukból
Összesen mintegy 1 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata médiacége, amely 2025-ben is 1,3 milliárd forintos bevételre tett szert az egy évvel korábbi 1,1 milliárd után – írja a HVG. A tavalyi évről szóló mérleg alapján a cég adózott eredménye is megugrott, 886 millióról 1091 millióra nőtt.
A korábban is igen magas bevételeket realizáló Top News Hungary Kft. egy bulvároldalt, a TWN.hu-t működtet, amely igen alacsony olvasottságot tudhat magáénak, de ellátták őket kormányzati hirdetésekkel. Pár éven belül milliárdos bevételt tudott elérni a cég, amely az utóbbi években sem csökkent. A céget 2018-ban alapította Rogán Antal akkori felesége, Rogán-Szendrei Cecília Sarka Kata modellel közösen.
Rogán-Szendrei 80, míg Sarka 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a cégben. A június 4-i közgyűlésen arról döntöttek, hogy 20 millió forintot leszámítva a teljes profitot, vagyis
1,07 milliárd forintot vesznek ki a cégből osztalékként.
Így tehát Rogán-Szendrei Cecília 856 millió forintot, Sarka 214 millió forintot vehet ki a vállalatból, írja a HVG.
A nyilvános cégadatok alapján 2019 és 2024 vége között a cég összesen 7,67 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 5,41 milliárd forintos adózott eredmény mellett. A nyereség nagy részét ki is vettek osztalékként: Rogán-Szendrei 4,32 milliárd forinthoz, Sarka Kata 1,08 milliárd forinthoz jutott. Arról, hogy a két üzletasszony cége hogyan csinálja mindezt, ebben a cikkben írtunk bővebben.
Sarka Katának és Rogán-Szendrei Cecíliának nem ez az egyetlen közös biznisze. Van egy Nakama & Partners Kft. nevű közös reklámcégük, amely korábban szintén azzal került rendszeresen a hírekbe, hogy szédületes profitokat hozott állami hátszéllel. A cég 2024-ben 59,1 millió forintos adózott eredményt ért el, a tulajdonosok viszont nemcsak a teljes nyereséget vették ki, hanem az eredménytartalékhoz is hozzányúltak: így összesen 115 millió forintot vettek ki a cégből.
Tavaly tavasszal számoltunk be arról, hogy a két üzletasszony Acai Superfood Kft. néven még egy vállalkozást indítottak 50-50 százalékos tulajdonosi aránnyal, nemrég pedig kiderült, hogy ezzel a vállalkozással egy közös kávézót is nyitottak a Hegyvidéken.