Vizsgálóbizottságot állított fel a Mol a tiszaújvárosi robbanás után
Vizsgálóbizottságot hozott létre a Mol a tiszaújvárosi Olefin-1 üzemben történt robbanás körülményeinek kivizsgálására – közölte a vállalat. A társaság szerint továbbra is minden hivatalos szervvel teljes körűen együttműködnek az ügy feltárásában.
A cég tájékoztatása szerint megkezdődött az érintett üzemegység biztonságos leürítése, ezt követően indulhatnak el a részletes kárfelmérési munkálatok. A Mol hangsúlyozta, hogy a többi petrolkémiai üzemegység a tervek szerint működik tovább.
A vállalat folyamatos kapcsolatban áll a miskolci és a debreceni kórházakkal is. Két sérült munkatársat már hazaengedtek a miskolci kórházból, további hét ember azonban még kezelésre szorul. A Mol közlése szerint az állapotuk stabil és javuló tendenciát mutat.
A balesetben érintett dolgozóknak és a mentésben részt vevő kollégáknak pszichológiai támogatást is biztosít a vállalat. A Mol ismét jelezte: a tiszaújvárosi üzemi baleset nincs hatással Magyarország üzemanyag-ellátására.
A robbanás péntek reggel történt a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén. Az üzemi balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek. A Debrecenben kezeltek állapota stabil, egyikőjük szorul lélegeztetésre. A tüzet a tűzoltók még péntek délelőtt eloltották. Az áldozatok valamennyien az Olefin-1 üzem dolgozói voltak, akik éppen ezt a részleget indították volna újra, egy karbantartás után, amikor eddig tisztázatlan okok miatt robbanás történt. Hogy mi azaz olefin, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folyik nyomozás a tiszaújvárosi robbanással kapcsolatban – erősítette meg a Telexnek szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei RFK szóvivője a BOON.hu információját.