Brutálisan visszaestek a BYD bevételei az idei év első negyedévében
A kínai BYD első negyedévi nettó nyeresége 55,4 százalékkal 4,1 milliárd jüanra (186,6 milliárd forintra) esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest – írta meg a Reuters a cég tőzsdei jelentése alapján.
Már 2025 negyedik negyedévében sem ment jól a vállalatnak: akkor 38,2 százalékkal csökkent a nyeresége az előző év azonos időszakához képest. A mostani visszaesés volt a BYD legnagyobb negyedéves csökkenése 2020 óta, és ez már a harmadik olyan negyedév, amikor mérséklődtek a vállalat bevételei.
Mint a Reuters írja, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító BYD-nál a belföldi, kínai eladások visszaesését okozza az egyre csak éleződő verseny a helyi autógyártók között. A cég főként a kedvező árú, 150 ezer jüan (6,8 millió forint) alatti modelljeire fókuszál, és olyan riválisok nyomása alatt áll, mint a Geely vagy a Leapmotor. A nyomást csak fokozza, hogy a kínai kormány csökkentette a belépő szintű elektromos autókra és plug-in hibridekre vonatkozó lakossági autócsere-támogatásokat. Miközben a belföldi értékesítés tartós visszaeséssel küzd, a BYD agresszívan célozza a nemzetközi piacot, ahol továbbra is erőteljes növekedést mutatnak a szállításokban.
A BYD 2026-ban legalább 1,5 millió járművet szeretne külföldre értékesíteni, ami több mint 40 százalékos növekedést jelentene a tavalyi évhez képest. Vincent Sun, a Morningstar Reutersnek nyilatkozó elemzője arra számít, hogy a BYD-nál idén 12 százalékkal nőhet a járműértékesítés volumene, míg az export ennél nagyobb arányban, 25-30 százalékkal is bővülhet. Egy másik, a lapnak nyilatkozó szakértő, Eugene Hsiao azonban úgy látja, ha folytatódnak a jelenlegi értékesítési trendek, a külföldi értékesítés növekedése nem feltétlenül lesz elegendő a belföldi gyengélkedés ellensúlyozására.
A külföldi értékesítések tekintetében jó előjel lehet a gyárnak, hogy márciusban hatalmasat nőtt, mintegy száznegyven százalékkal 349 ezer példányra ugrott a Kínában gyártott elektromos és hibrid hajtású autók exportja az egy évvel korábbi szinthez képest. A Bloomberg ezt korábban azzal magyarázta, hogy az iráni háború első teljes hónapjában számos országban jelentősen nőtt a benzin és a gázolaj ára a kutakon. A Kínai Személygépkocsi Szövetség adatai alapján készített összesítés szerint az exportnövekedés elsődleges nyertese a BYD, hiszen a Szegeden gyárat építő gyártó autói tették ki a teljes Kínán kívül eladott autómennyiség több mint harmadát.