Közel 8 milliárd forintot szórt szét a Szerencsejáték Zrt. decemberben, az összeg nagyrészt Erdélybe ment
Rekordösszegű, 7,85 milliárd forintnyi adományt és szponzorációs támogatást osztott szét a Szerencsejáték Zrt. decemberben, az összeg 93 százaléka pedig a határon túlra ment – vette észre a HVG. Januárra is jutott a támogatásból: 3,28 milliárdot szórt szét a Szerencsejáték Zrt. az év első hónapjában, így két hónap alatt összesen a szokásos összeg 30-40 szeresét osztotta szét a vállalat.
A cég oldalára feltöltött dokumentum szerint a legnagyobb összeget, 2,78 milliárd forintot a kolozsvári székhelyű Iskola Alapítvány kapta. A szervezet az RMDSZ-hez köthető, ami az erdélyi levélvoksok összegyűjtésében is segített, és elnöke, Tőkés Hunor is a Fideszt támogatta a választáson. A második legnagyobb, körülbelül 1,6 milliárd forintos összeget a szintén erdélyi Asociatia Pro Golumba nevű szervezet kapta, a HVG szerint azonban nyilvánosan semmi nyoma a 2024. februári alapítású erdélyi egyesület tevékenységének.
1,25 milliárd forint jutott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, akinek püspöke a hívek előtt nyíltan támogatta a Fidesz–KDNP-t a 2022-es választáson. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 751 millió forintot, a Nagyszalontai Református Egyházközség 551 millió forintot, az I. számú Római Katolikus Plébánia 200 millió forintot, az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány pedig 170 millió forintot kapott. Mindössze 345 millió forintot szórtak ki a magyarországi kedvezményezettek között: ebből 100 milliót a szintén NER-közeli Immerzív Művészet Nonprofit Kft. kapott.
Januárban már némileg visszafogottabban csak 3,28 milliárd forintot szórt szét a Szerencsejáték Zrt. Ebből 1,88 milliárd forintot a térség betegellátásának fejlesztésével foglalkozó Közép-Európai Idegsebészeti Alapítvány kapott, míg a Magyar Olimpiai Bizottságnak 853 millió forint jutott egy szponzorációs szerződés keretei között. Különböző sportegyesületek is részesültek a szponzorációs támogatásból, 20 és 50 millió forint közötti összegek jutottak ezeknek a szervezeteknek. 20 millió forint került a Fidesz-közeli, önmagát kereszténydemokrata kutatóintézetként definiáló Szent István Intézethez, és 30 millió forintot kapott az autó- és motorsportban utazó TRP Hungary Kft., aminek tulajdonosai között szerepel Őry Tamás és Szijjártó Sarolta, Szijjártó Péter testvére. Februárban már jóval kevesebb pénzt, csak 25 millió forintot osztott ki a Szerencsejáték Zrt.