Tévé féláron, fülhallgató negyedáron? Nem mese, ilyen is létezik

Az e-kereskedelemben megdöbbentően magas a visszaküldött áruk aránya. Miközben a hagyományos kiskereskedelemben csak a megvett termékek elenyésző, egy számjegyű százalékát viszik vissza a vevők (például anyag- vagy méretprobléma, meghibásodás miatt), addig az e-kereskedelemben minden ötödik megrendelt termék visszajut a feladóhoz.

Csak az Egyesült Államokban ez évente 827 milliárd dolláros összesített érték, ráadásul ezen a piacon az a tapasztalat, hogy nem is csak minden ötödik, hanem inkább minden negyedik online megrendelt áru visszakerül a feladóhoz.

Mindezt Szilágyi Zoltán meséli, aki tíz éve dolgozik különböző cégek képviseletében ezen a piacon, és mint a Telexnek elmondta, most saját vállalkozási tervekkel szeretne pozíciót fogni a termékek újbóli értékesítésével foglalkozó piacon.

A visszaküldés terjed

Az európai áruvisszaküldési piac nem ekkora, mint az amerikai, de az is bőven 100 milliárd dollár feletti. De mi lehet a visszaküldések oka? Sok minden, így maga a piac is megkülönböztet kategóriákat.

• Az A termékeket, amelyek vadonatúj, hibátlan termékek eredeti dobozban. Annak, hogy ezek másodlagos piacon kötnek ki, sok oka lehet: kifutó készletek, bezárt üzletek, csődbe ment kereskedők, de végrehajtók által lefoglalt áruk, az e-kereskedelemben magukat meggondoló vevők termékei, vagy megrendelt, de át nem vett áruk is ide kerülhetnek.
• A B termékek is alapvetően újak, de kisebb, jellemzően vizuális sérülésekkel. Általában azért működőképes, funkciójukat betöltő termékekről van szó ebben a klaszterben.
• A C termékek már valóban hibásak, de nem totálkárosak, vagyis jellemzően könnyen javítható hibáik vannak. Ezeket az árukat az ügyfelek visszaküldték, mert például szállítás közben megsérültek vagy eltörtek, de vannak értékes részeik.

Szilágyi Zoltán szerint a visszaküldés mindenesetre terjed. Vagy azért, mert a termék hibás, vagy a neten kiválasztott, de meg nem érintett termék színe, anyaga, esetleg ruházatnál a mérete már élőben nem tetszik, nem megfelelő a vevőnek.

Megtörténik, hogy egy vásárló a neki megtetsző pólót XL, XXL és XXXL méretben is megrendeli, hiszen nagyon eltérő lehet az egyes országokban, vagy egyes cégeknél is akár a méretezés. A párhuzamos méretek megrendelésével így a vevő biztosra megy, ha pedig az egyik jó lesz, a másik kettőt visszaküldi.

A szürke zónában pedig olyanok is vannak, akik az online vásárlások vevőpárti szabályozását kihasználva, „gardróboznak”, úgy használják az e-kereskedőt, hogy vesznek valamit, egyszer hordják a megvett ruhát, majd visszaküldik. Az ingyenes visszaküldési politika, amelyet az európai fogyasztóvédelmi szabályozás támogat, tovább növeli ezt az arányt. Olyanról is hallottunk, hogy van, akinek egy kicsi elem hiányzik csak egy már meglévő háztartási gépből, és ezt úgy oldja meg, hogy rendel egy újat, leszereli a neki szükséges elemet, majd azt hibásként visszaküldi. Jó eséllyel sikerrel fog járni, elvileg az e-kereskedő ellenőrzi a visszaküldött termékeket, de a gyártó és a kereskedő nem nagyon tudja bizonyítani, hogy márpedig tényleg nem hiányzott semmi.

Mi történik ezután?

A visszaküldést a nagyobb cégek természetesen szabályozzák. Itt az Amazon szabályzata, de máshol az a jellemző, hogy a vevő egy ideig különösebb kockázat nélkül elállhat.

A visszaküldött áru sorsa aztán eltérő lehet, és ez a folyamat, a fordított logisztika (reverse logistics) hatalmas, önálló iparággá nőtte ki magát, amelynek globális mérete már az 1000 milliárd dollárt súrolja. A folyamatban az eladó dönthet úgy, hogy megint értékesít, ilyenkor az áru megkezd egy hosszú, költséges utat: visszaindul a raktárba, tesztelni, ellenőrizni kell, esetleg javítani, újracsomagolni, ismét listázni, majd megint eladni. Sokszor a kereskedő más utat választ, és az ilyen termékeket ömlesztve eladja a partnereinek. De sajnos az is elég jellemző, hogy egyszerűen kidobják az értékes árukat.

Európában a legtöbb visszáru Németországban és az Egyesült Királyságban keletkezik, a németek körében annyira elterjedt a visszaküldés, hogy külön szót alkottak rá, ez a Retoure-Kultur. Németországban a zöldek évek óta támadják az energiazabáló, sok szennyezéssel és rengeteg logisztikával járó folyamatot.

Az Amazon, az eBay, a Zalando, az IKEA és más e-kereskedelmi óriások évente eurómilliárdokat költenek a visszáru-logisztikájuk optimalizálására. A legrosszabb forgatókönyv az, ha az értéklánc nehézségei miatt évente több millió tonna teljesen használható termék hulladéklerakókba kerül, csak azért, mert a kereskedők nem tudják hatékonyan visszaforgatni őket a gazdaságba.

Szilágyi Zoltán és persze globálisan sokan mások, ebben látnak üzletet. Az overstock (túlkészlet) és B2B visszárupiac az a szegmens, ahol a nagykereskedők és viszonteladók felvásárolják az eladhatatlannak tűnő készleteket vagy a visszaküldött termékeket, hogy azokat továbbértékesítsék. A modell egyszerű: az Amazon vagy más nagy webshop nem szeretne foglalkozni egyenként minden visszaküldött termékkel. Ehelyett csomagokban, dobozokban, de inkább raklapokon adja el azokat B2B partnereinek, amelyek aztán továbbértékesítik fizikai piacokon, használt elektronikai cikkeket forgalmazó boltokban, saját webshopban vagy exportcsatornákon.

Az ebben a bizniszben utazók vállalják, hogy nagyobb tételben, raklapos méretben „megszabadítják” a nagyobb kiskereskedőket a visszárutól, és maguk fejlesztik ki a tesztelés, a továbbértékesítés, de akár a javítás és az értékesítés folyamatait. Az eredeti kereskedő így valamekkora bevételt azért realizál a kidobás és leírás helyett, a vevő jó minőségű terméket kap töredék áron, és a környezetet sem terheli felesleges hulladék.

Nagyon megéri olykor

Szilágyi Zoltán biznisze, a magyar emezenamazon.hu platform is erre a szegmensre lő, hiszen a vállalkozó elmondása alapján egy végfogyasztói áron 40 ezer forintos nadrág, az Amazon visszárulistáján akár tizedáron, 11 euróért (4000 forintért) is megvehető. A ruhákat persze nem egyesével, hanem kartondobozokban lehet csak megrendelni, és a szállítási díj a vevőt terheli, de így is marad még bőven előny a visszáru-kereskedőnek, a kiskereskedőnek és a végfogyasztónak is.

Az Amazonnak például vannak olyan szerződéses partnerei, akik teli kamionnyi árut vesznek át. Ilyen például a német Avides, amelynek a honlapján megnézhető, hogy milyen gigantikus raktárhelyszínei vannak. A 38 ezer négyzetméternyi összes raktár például német, lengyel, brit helyszíneken található. A visszárupiacnak sok szereplője van, sokan árulják az így megszerzett cuccokat például a Jófogáson, vagy az eBayen egyesével.

Szilágyi Zoltánnak sok példája van arra, hogy miként lehet ezt a piacot kihasználni. Hatalmas szegmens például a fejhallgató, ahol a 4 ezer forintos kínai termékektől a nagy brandek akár több százezer forintos termékeiig tart a kínálat, és drágább darabok is megvehetők a visszárupiacon 80 eurós átlagáron (31-32 ezer forintért). Az ömlesztve érkező raklapnyi fülhallgató jelentős részéről aztán kiderül, hogy teljesen hibátlan, és egy másik része is csak hiányos, de esetleg javítható. A visszaküldött tévéknél a hiba sokszor a képernyő szállítás közben történő betörése, az ilyen hibás tévéket nagyon olcsón, az eredeti ár 10 százalékáért adja el a szállító, míg a visszáru-kereskedőnek akár az is megéri, hogy új paneleket rendel, javít és úgy értékesít.

A vállalkozó tervei

Szilágyi Zoltán tehát évek óta üzletelt laptopokkal, fülhallgatókkal, tévékkel, ruházattal, de mint a Telexnek elmondta, most egy komplexebb modellben gondolkodik, amelynek része lenne a már említett, teljesen átlátható B2B visszáruplatform, aminek sajátossága, hogy a vevők nagyon pontosan látják, mit vehetnek meg az Avides kínálatából. Szilágyi Zoltán tudja, hogy nem ő találta fel a spanyolviaszt, vannak még ilyen oldalak, így a EuroLots, a Merkandi, a Stocklear, de abban bízik, hogy amennyiben nagyon jó egyedi információkat ad, akkor helye lesz a piacon.

Mint mondja, bármennyire kár éri is a forgalmazókat, ha eladják a visszárut (a veszteséget ilyenkor jellemzően megállapodás szerint a gyártó, a kereskedő, illetve a biztosító megosztva vállalja), sokszor mégis olcsóbb nekik így megszabadulni az árutól, mert kell a raktárban a hely, és a cégek nem akarnak pepecselni az egyedi termékek visszaintegrálásával. Ugyanakkor a későbbi értékesítők jó üzleti lehetőségeket találhatnak ebben.

A magyar vállalkozónak az a távlati terve, hogy Nyíregyházán megszervezne egy olyan magyar visszárus üzemet, ahol a nagyok kidobott, vagy olcsón eladott készleteit mintegy 200 ember tesztelné, javítaná, további 50 pedig az értékesítéssel foglalkozna. Mindez ma még csak távlati terv, ahogyan az is, hogy Budapesten saját kiskereskedelmi ruházati boltot is nyitna a cég.