Az iráni tűzszünet körüli bizonytalanság miatt újra kilőtt az olaj ára
Nem tartott sokáig pozitív hangulat a globális kőolajpiacon azután, hogy Donald Trump tűzszünetet jelentett be Iránnal. A szerdai esés után ismét emelkedik a kőolaj világpiaci ára, miután a törékeny tűzszünet Izrael libanoni akciói miatt a bejelentés után alig egy nappal szétesni látszik.
Donald Trump szerdán bejelentette, hogy tűzszünetről állapodtak meg Irán kormányával, amelynek részeként megnyílhat a Hormuzi-szoros, aminek lezárásával Irán fojtófogásban tartja az egész olajpiacot, szombaton pedig béketárgyalások is kezdődnének Pakisztánban. A bejelentés hatására zuhanni kezdett a brent kőolaj ára, egy nap alatt több mint 13 százalékkal lett olcsóbb egy hordó. Azonban miután Izrael az amerikai-iráni tűzszüneti megállapodás után is nagy erőkkel lőtte az Irán támogatását élvező libanoni Hezbollah állásait, az iráni kormány bejelentette, hogy nem oldja fel a szorost. Ezen kívül az a hír sem segített az olajárnak, hogy szerdán találat ért egy fontos vezetéket Szaúd-Arábiában.
A brent olaj ára ezután szerdán 3,5 százalékkal emelkedett, a brent hordónkénti ára így ismét megközelítette a 100 dollárt. A kőolaj világpiaci ára így még nem tért vissza a szerda előtti, 110 dollár körüli árakhoz. A földgáz határidős piacain is emelkedést lehetett látni Európában, hiszen a Hormuzi-szoroson nemcsak kőolaj, de cseppfolyósított földgáz is érkezik, elsősorban Katarból.

A tűzszünet körüli bizonytalanság a részvénypiacokra is kihatott, az ázsiai és az európai tőzsdék is alacsonyabb szinten nyitottak csütörtökön. A japán Nikkei tőzsdeindex csütörtökön 0.7 százalékkal, a dél-koreai Kospi pedig 1,7 százalékkal esett vissza csütörtökön, a brit FTSE 100 0,3, a német Dax 1,2, a francia Cac tőzsdeindex pedig 0,75 százalékos mínuszban kezdte a napot. (Guardian)