A Mol 500 millió dollárnyi olajat vesz az USA-tól, a kormány pedig HIMARS rakétarendszereket vásárol

J. D. Vance magyarországi látogatása alatt több megállapodást is kötött. Bár ez már nem teljesen újdonság, de a Fehér Ház közleménye szerint Mol 510 ezer tonna amerikai olajat vesz az USA-tól és amerikai olajvállalatoktól, összesen 500 millió dollár értékben.

Emellett egy kutatás keretein belül Magyarország vesz egy kis moduláris reaktort (SMR) is, hogy felmérje a technológiát. A kutatás eredményeként akár 10 amerikai SMR-t is vehetünk, összesen 20 milliárd dollár értékben. Az MVM erről az együttműködésről a GE-vel, Holteckel és a Westinghouse-zal írt alá szándéknyilatkozatot. Az atomenergetikai megállapodásoknak itt még nincs vége: a Westinghouse szándéknyilatkozatot írt alá az MVM-mel arról is, hogy meghosszabbítsák a Paks 1 üzemidejét.

A GE egészségügyi részlege a Semmelweis Egyetemmel is aláírt egy szándéknyilatkozatot egy onkológiai központ létrehozásáról, ami amerikai és mesterségesintelligencia-alapú fejlesztéseket vetne be a rákos betegek diagnosztizálására és gyógyítására.

A Microsoft a kormánnyal arról állapodott meg, hogy felhőalapú szolgáltatásokkal megerősítik a közintézmények digitális infrastruktúráját, és a Gábor Dénes Egyetemmel hárman egy olyan szándéknyilatkozatot írtak alá, amivel digitális- és MI-képzéseket nyújtanának magyar KKV-knak.

J. D. Vance a kormánnyal megállapodott arról is, hogy Magyarország 700 millió dollár értékben vesz HIMARS rakétarendszert. A 4iG az L3 Harris-szel arról állapodott meg, hogy az amerikai cég kommunikációs technológiáját beépíti a magyar HIMARS programba, hogy hatékonyabban együttműködjön az amerikai és NATO egységekkel. A 4iG emellett műholdakról is kötött szerződést, erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!