Több százmillió dolláros megállapodásokat kötött a 4iG amerikai űripari cégekkel
Négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá a Jászai Gellért-féle 4iG, derült ki a cég közleményéből, amit a Budapesti Értéktőzsdén publikált.
A 4iG STD két megállapodást kötött a Northrop Grumman amerikai haditechnikai vállalattal: az első szerint Magyarország saját műholdprogramjának, a HUSAT-nak a részeként a Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját (HUGEO). A műhold a korábbi missziókban már bizonyított GEOStar-3 platformra épül, és 2030-ban fogják szállítani, ez lesz a HUSAT program eddigi legnagyobb nemzetközi ipari partnersége. A HUSAT-ot 2024-ben jelentették be, a program keretein belül kilenc műholdat terveznek 2032-ig felbocsátani, pályára állítani és üzemeltetni. A cég vezérigazgatója ekkor arról beszélt, hogy ez lesz a legnagyobb magánkezdeményezésben és -finanszírozásban megvalósuló műholdprogram Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban is.
A másik megállapodás szerint kibővítik azt a keretszerződést, amit 2025 decemberében a Northrop Grumman és a 4iG SDT kötött. Az űripari projektek mellett a drónelhárítási rendszerek (C-UAS), a fejlett fegyvertechnológiák és a precíziós irányítórendszerek területén is közös programokat indítanak.
A Portfolio beszámolója szerint a 4iG és a Northrop Grumman közötti megállapodáscsomag több százmillió dolláros.
A második partner az amerikai L3Harris Global Communications Inc., amivel nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá a 4iG. A megállapodás a védelmi digitalizáció, továbbá a HIMARS-rendszerek hazai ipari integrációja terén nyit új együttműködési lehetőségeket, és tovább erősíti a vállalat szerepét a NATO-kompatibilis technológiák regionális fejlesztésében.
A negyedik megállapodást a REMRED Zrt.-vel közösen a vezető amerikai kisműholdplatform-gyártó Apex Technology Inc. vállalattal kötötték. A nem kötelező érvényű háromoldalú megállapodás szerint közös vállalatot indítanának, ami egy európai, sorozatgyártásra optimalizált kisműholdgyártási kapacitást építene ki, ezzel kifejezetten több műholdból álló rendszerek (műhold-konstellációk) szolgálnának ki.
A 4iG-nek már korábban is voltak nemzetközi projektjei: 2025 nyarán a védelmi iparba is beszállt, akkor arról írtunk, hogy védelmi ipari holdingvállalat jön létre a 4iG-csoport és a magyar állam együttműködésében. A létrejövő N7 Defence Zrt. 75 százalékos többségi tulajdonosa a 4iG lett. A holdingban egyesítették egyebek mellett az aknavető- és lőszergyártást, a gyulai Airbus helikopterkomponens-gyártó céget, és a kézilőfegyvereket, gépkarabélyokat gyártó cégeket. Jászai közben az amerikai szálakat sem engedte el, szeptemberben a Washington Timesban írt a magyar befektetések előnyeiről. Októberben pedig az merült fel, hogy a 4iG százmillió dollárt fektetne be az Axiom Space nevű amerikai űrinfrastruktúra-fejlesztő vállalatba, ami űrbe juttatta Kapu Tibort is. Legutóbb pedig idén márciusban hosszú távú stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Czechoslovak Grouppal (CSG), a világ egyik leggyorsabban növekvő hadiipari cégével.