Az iráni válság miatt továbbra is az egekben vannak az olaj-, a gáz, vagy az üzemanyagárak, de a nemzetközi elemzésekben egyre több szó esik arról, hogy amolyan másodlagos hatásként műtrágyakrízis és élelmiszerdrágulás is fenyeget. A török AA.com elemzése szerint a globális élelmiszerpiacon a 3F okozhat gondot, vagyis az angol szavak rövidítéséből kiindulva,
- a fuel (üzemanyag),
- a fertilizer (műtrágya)
- és a finance (finanszírozás) hiányjelenségei.
Az üzemanyag-drágulás és hiányjelenségek már itt vannak, a műtrágyahiány és -drágulás középtávon okoz majd nagyobb problémát, végül a lassabb GDP-növekedés, a nagyobb infláció és az ezzel járó kamatemelkedés, a hitelek drágulása a legelnyújtottabb következmény.
Egy lassabb dominóhatás
Ha végigmegyünk az élelmiszergyártás és -kereskedelem folyamatán, akkor szinte minden lépésnél láthatjuk a hatásokat. Legyen most a példánk egy perui áfonyaföld, ahol dízelt használnak a mezőgépek, földgázra van szükség a műtrágyához, energia kell később a csomagoláshoz vagy a nagy szállítóhajók üzemeltetéséhez, olajszármazékra a csomagolóanyagként használt műanyagdobozhoz. Vagyis sok ponton meg tudjuk fogni, hogy miért van hatása a szénhidrogének áremelkedésének az áfonya végfogyasztói árára.
De foglalkozzunk most egy kicsit részletesebben a műtrágyával, aminek jelentőségét a világ élelmezése szempontjából ebben a Telexikonban mutattuk be alaposan:
Ahogy azt sok elemzés megzenésítette, a krízis előtt a nemzetközi műtrágyaforgalom ötöde az Öbölből származott, és van olyan műtrágya, a magas nitrogéntartalmú és amúgy elég környezetszennyezőnek tartott, 46 százalékban nitrogént tartalmazó karbamid (urea), amelyben egyenesen 50 százalék a térség részesedése.
A termék annyira széleskörűen elterjedt a világban, hogy a nagy gyártók kiesése hiányhoz, áremelkedéshez és kényszerű reakciókhoz vezetett. Nagy István agrárminiszter maga is arra kérte az Európai Bizottságot, hogy a helyzet miatt átmenetileg engedélyezze az importot (karbamidból nincs hazai gyártás), sőt a vámmentes importot Oroszországból, illetve Belaruszból.
A Perzsa-öböl a világ legolcsóbb földgázforrásai közé tartozik, a földgáz pedig az ammónia előállításának alapvető alapanyaga, amelyből karbamid lesz. Az Öböl jelentős gyártó volt, hiszen itt dolgozott a Qatar Fertiliser Company (QAFCO), amely a China National Petroleum Corporation (CNPC) után a világ második legnagyobb gyártója (volt), de óriási gyártó a szaúd-arábiai SABIC Agri-Nutrients Company, ahogy de Irán és Omán is jelentős kapacitásokkal rendelkezik. A karbamidgyártás amúgy a világ más részein is a közeli gázlelőhelyekhez kötődik, például a nagy feltörekvő gyárak közül ilyen az azeri SOCAR Karbamid, vagy a kazah Garabogazkarbamid.
A karbamid világpiaci ára a válság hírére azonnal 30 százalékot ugrott felfelé és azóta is drágul.
A Forbes szerint miután megtámadták Katar LNG-létesítményeit, Katar nemcsak a saját karbamidtermelését állította le, de az indiai, a pakisztáni és a bangladesi gyárak – LNG-források hiányában – szintén leálltak.
Honnan hiányzik?
A vevők problémái két lépcsőben jelentkeznek, az első a gyártóké. Ahogy fentebb jeleztük, a nagy műtrágyagyártók közül elsősorban az ázsiai cégek nem jutottak most földgázhoz, tehát a termék elkészítése is problémába ütközött.
Nem véletlen, hogy sokfelé megjelentek a kritikus hangok is: ha már Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek egymással versenyeznek a magas presztízsépületek felhúzásában, a drága labdarúgók leigazolásában, a világ legmenőbb eseményeinek a megrendezésében (vagyis röviden: ha már ennyire fürdenek a pénzben), akkor akár költhettek volna kicsit többet a biztonságosabb, alternatív szállítási útvonalak kiépítésére. Beruházhattak volna abba, hogy ne függjenek ennyire a Hormuzi-szorostól. Rövid távon ez persze már veszett fejsze nyele.
A második lépcső már a műtrágya vásárlóinak szintje, ezek pedig a kulcsfontosságú mezőgazdasági gyártók: India, Brazília, Kína, az Egyesült Államok, Marokkó, Ausztrália és Indonézia. Nem megyünk végig rajtuk egyesével, de a legnagyobbak közül
- India a rizs, a búza, a hüvelyesek és a gyümölcsök fontos exportőre,
- Brazília a globális szójababexport közel 60 százalékát adja, de cukrot és kukoricát is sokat exportál,
- Kína pedig nagy szállító például teában, tengeri herkentyűkben, de akár meglepő termékekben is dominál, ilyen a gomba vagy a fokhagyma.
Ahogy hallottuk, a szép új világban (valójában már a Covid óta) felejtős lett a stabil nemzetközi ellátási lánc, a globalizáció és a Just-in-Time (JIT) megrendelés. Utóbbi azt jelenti, hogy a feldolgozóüzem nem tart fenn nagy készletet, hanem abban bízik, hogy amikor szüksége lesz rá, minden nyersanyag, alapanyag, alkatrész megérkezik éppen időben. Csakhogy most ennek az ellentéte történik, állandóak a hátráltató tényezők.
Ilyen körülmények között tényleg egyre fontosabb (lenne) az ellátásbiztonság miatt a helyi, de legalábbis közeli beszerzési forrás. Akik azonban a legújabb közel-keleti válság előtti időkig az Öböl-országokból történő beszerzésre támaszkodtak nagy arányban, azok most nem biztos, hogy olyan könnyen meg tudják oldani a beszerzést. Az árak pedig mindenképpen magasabbak lesznek, mint amire eddig be voltak állva.
Itthon még kevésbé hat
A magyar agráriumban ugyanakkor egyelőre nincs közvetlen erős hatása a válságnak. Természetesen ha hosszan elhúzódik a válság, akkor nem zárható ki, hogy itthonra is begyűrűzzenek a súlyosabb hatások – hiszen Magyarországon is jelen van a műtrágyaárak, gabonaárak, takarmányárak, állattenyésztés jelentette teljes lánc –, de ahogy az egyik ágazati vezető mondta, egyelőre kicsit nagyobb a riadalom, mint a valós hatások. Súlyos gond például azért sem várható a magyar műtrágyapiacon, mert az év egyik leggyengébb kereslete pont erre az időszakra esik: a tavaszi munkákhoz szükséges műtrágyát már november-január során mindenki megvette, vagyis ha magas az azonnali (spot) ár, a szereplők kivárhatnak.
Van olyan műtrágya, amivel nem lehet spórolni (vagy legalábbis nagyon nem éri meg, mert akkor megfeleződik például a kukoricatermés), de olyan is van, amelynek a felhasználását komolyabb következmény nélkül lehet csökkenteni, ha nagy drágaság van az adott évben.
Az üzemanyag-drágulásról azt hallottuk, hogy egy szövetkezetben nagyjából a költségek 5 százaléka az üzemanyag, így ha ott van egy (ársapkával limitált) drágulás, az nem dönti össze a piacot. Ugyanakkor a benzinárstop után a mezőgazdasági vevők már éreznek fennakadásokat: „ha egyetlen tankolással leürítem a kút felét, nem biztos, hogy legközelebb is szívesen látnak” – hallottuk. Ahogyan a magyar agráriumban az sem érthető, hogy amennyiben a benzin és a dízel beszerzése most nehezebb, akkor miért merült fel a kormányzatban, hogy most kellene csökkenteni a biokomponens-bekeverési arányokat, hiszen éppen azok nem függnek a külföldtől. Ami a közvetlen gáz- és energiaárakat illeti, azok végső soron rengeteg mindenben kiütközhetnek, például üvegházak vagy gázzal fűtött malacólak esetében. De ahogy jön a jó idő, úgy a fűtési igény is csökken.
Vevő sincs elég
Ha nem is látszik rövid távon érdemi, az iráni háborúból kiinduló ok a hazai mezőgazdaságban, az állam azért természetesen így is próbál segítő szerepbe kerülni. Különösen a választás előtt fontos a kormánynak, hogy megmentő szerepben mutatkozzon, így pénzt kap a tejipar, segítik a műtrágyaforrások felkutatását, Nagy István az EU-nál lobbizik műtrágyaügyben.
Az igazi problémát viszont a magyar agráriumban most inkább abban látják a szereplők, hogy kifejezetten sok hazai ágazatban egyszerűen nincs most vevő. Tele vannak a búzaraktárak, mélypontra kerültek a húsárak (korábbi járványok miatt bizonyos exportpiacaink még mindig nem fogadnak magyar árut), a húsipari szereplők bőven önköltségi ár alatt tudnak most értékesíteni. Az önköltség potenciális emelkedése pedig fájóbb akkor, amikor az nem a nyereséget csökkenti, hanem a veszteséget növeli.
Miután az év elején gyakorlatilag összeomlott a tejpiac, továbbra is túltermelés van tejből, igaz, ezen talán kicsit segíthet globálisan, hogy Irán az alacsony zsírtartalmú tejpor egyik nagy termelője volt. Ő most kieshet a piacról, ami segíthet az európai túltermelésen és az irreálisan alacsony árakon. Az energiahordozók drágulása amúgy természetesen itt is negatívan hat. Ha lefejjük a tejet, hűteni kell, világítani, szállítmányozni kell, az élelmiszer-feldolgozás pedig különösen energiaigényes: a cégek fagyasztanak, hűtenek, melegítenek, főznek, sütnek, pörkölnek, csomagolnak.
Ez tehát semmiképp nem előnyös, attól viszont a szereplők szerint egyelőre nem kell tartani itthon, hogy a globális műtrágya- és energiaproblémák valamiféle szűkösséget eredményezzenek és ettől nőnek majd a végárak: hiszen amíg nincsen hiányjelenség (márpedig most nincs, sőt, egész Európában túltermelés van több dologból), addig mitől ugranának meg a mezőgazdasági árak. Egy forrásunk arra is felhívta a figyelmet, hogy bár logikus, hogy a nyersanyag (legyen az gáz vagy műtrágya) áremelkedése idővel a végfogyasztóknál a termékárak emelkedésében is megjelenjen, rövid távon lehet, hogy csak az élelmiszergyártók vagy a láncok árrése szűkül majd. Vagyis nehéz megmondani, hogy a magyar bolti árakban mikor okozhat érdemi változást a mostani válság.
Egyetlen országról, a háború sújtotta Ukrajnáról hallottuk háttérbeszélgetéseink során, hogy ott tényleg van ellátási gond, hiszen mint minden egyebet, a helyi műtrágyagyártást is szétlőtték az oroszok. Összességében azonban a hazai gazdák abban bíznak, hogy összehasonlítva 2022-vel – amikor a nagy kereslethez még a mostaninál nagyobb is volt a gázáremelkedés társult, és hirtelen összeomlott a globálisan jelentős ukrán export – azért selymesebbek lesznek a piaci változások. Akkor bizonyos termékeknél (napraforgóolaj) nagyon hirtelen következett be az árrobbanás.
