Lezárult a licit, 2,6 milliárdért eladták a Szőlő utcai javítóintézet épületét
Sikerült elárverezni a Szőlő utcai javítóintézet épületét: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. elektronikus aukciós oldala szerint március 13. és március 17. között zajlott a licit, ahova két ajánlat érkezett be.
A licitlépcső 4 millió forint volt, a két ajánlat között ennyi volt a különbség, így valamivel a 2,653 milliárd forintos kikiáltási ár felett, 2 657 770 000 forintért a második ajánlattevő vihette el az ingatlant. Mivel a licitálás anonim módon zajlott, egyelőre nem lehet tudni, ki a vevő.
Két hete derült ki, hogy elárverezik a Szőlő utcai javítóintézet épületét. Az intézmény kiürítését már 2025 decemberében elkezdték, de a kormány januárban bejelentette, hogy bezárják a javítóintézetet, és a dolgozók többségét elbocsátották. A Szőlő utcai javítóintézet tavaly májusban került fókuszba, miután a rendőrség letartóztatta az intézmény korábbi igazgatóját.
Év végére ugyanakkor már kilencre emelkedett a Szőlő utcai botrány néven elhíresült ügy gyanúsítottjainak száma. Az egyre komplexebbé váló ügy 2025-ös év végi fejleményeiről ebben a cikkben írtunk bővebben, és arról is, hogy kik azok a gyanúsítottak, akik kevesebb nyilvánosságot kaptak.
Január közepén három hónappal meghosszabbította a Szőlő utcai ügyben érintett négy személy letartóztatását a bíróság. Még 2025 decemberében rendelték el a volt igazgató, az egyik gyermekfelügyelő, egy nevelő és az egyik rendész letartóztatását, ami után a kényszerintézkedés meghosszabbítását kérte az ügyészség. Az ügyről itt olvashat bővebben.