Aranyvécé, ajtók milliárdokért és brutális túlköltekezés: kiperelték az MNB-székház felújításának költségeit

Majdnem a duplájába került a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Szabadság téri székházának felújítása, mint amennyit eredetileg terveztek, és a részletes költséglista alapján bőven akadtak egészen extrém tételek is. A 444 perelte ki az MNB-től az adatokat, és az ügyben büntetőeljárás is indult.

A jegybank még 2019-ben döntött a műemléki épület teljes korszerűsítéséről, akkor bruttó 55 milliárd forintos kerettel. A végére azonban a költségek közel 105 milliárd forintra híztak, miközben a határidőt sem sikerült tartani. A 2024-re tervezett átadás helyett csak 2025 elején költöztek vissza az első szervezeti egységek.

A beruházás részletei csak hosszas pereskedés után váltak megismerhetővé. A kiadott dokumentumok alapján jól látszik, hogy nem egyszerű túlárazásról, hanem rendszerszintű pénzszórásról volt szó. Az Állami Számvevőszék is arra jutott, hogy a projekt nem felelt meg a takarékos gazdálkodás követelményeinek, ráadásul a kivitelezés átláthatóságával is gondok voltak.

A felújítás generálkivitelezője a Raw Development volt, amely Somlai Bálint érdekeltségébe tartozik. Ő Matolcsy György jegybankelnök fiának, Ádámnak baráti köréhez köthető, és számos kormányzati projektben feltűnt az elmúlt években.

A számvevőszék szerint a kiadások több mint 98 százaléka ehhez az érdekkörhöz került.

A részletes költséglistában egészen szokatlan tételek is feltűnnek. Az elnöki vécé önmagában is jól mutatja a beruházás léptékét: több mint 9,5 millió forintos kőmozaikon lehet odasétálni az 1,1 milliós vécéhez, miközben a falakat több mint 11 millió forint értékű olasz márvány borítja. A helyiséget egy közel 12 millió forintos, egyedileg gyártott ajtó választja el az irodától. De nem ez az egyetlen feltűnő kiadás.

Összesen mintegy 2,1 milliárd forint ment el csak ajtókra.

Több tucat ajtó került darabonként 11 millió forintba. Az enteriőr kialakítása is milliárdos tétel volt, csak az egyedi asztalosmunkák több mint 2,3 milliárdba kerültek, míg festésre és tapétázásra 1,4 milliárdot költöttek. A konyhatechnológiával sem spóroltak: többmilliós főzőlapok, tízmilliós berendezések és húszmillió forint fölötti ipari mosogatógépek szerepelnek a listán. A VIP-terek falburkolata önmagában 177 millió forintba került. Az apróbb tételek között is akadnak meglepők: aranyszínű szappanadagolók, vécékefetartók és papírtartók milliós összegben, összesen mintegy 14 millió forintért. Ez azért különösen ironikus, mert a Fidesz egyik idei ukránellenes plakátkampányának a szlogenje, hogy „ők adókat emelnek, és aranybudira költik a pénzed”.

A beruházás nemcsak drága volt, hanem több ponton a műemléki szempontokkal is szembement. Például a tetőtérbe VIP-szintet építettek éttermekkel és fitneszteremmel. Közben olyan eszközöket is leselejteztek, amelyekre néhány évvel korábban még milliárdokat költöttek. A projekt költségei három év alatt közel 50 százalékkal nőttek, miközben 2023 őszén a készültségi szint még 30 százalék alatt volt.

Az ügyből azóta büntetőeljárás is lett, mivel az MNB új vezetése feljelentést tett. A nyomozás hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt folyik.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!