Mészáros bankja bekerül a BUX indexbe
Mészáros Lőrinc egyik cége bekerül a Budapesti Értéktőzsde első számú részvényindexébe, a BUX indexbe, egy másik cége viszont hamarosan kipottyan onnan. A bekerülő cég az MBH Bank, amelyben Mészárosnak több alapkezelőn és részvénytársaságon keresztül jelentős részesedése van. A bank keddi közleménye szerint az MBH sikeresen teljesítette a BUX indexkosárba történő bekerülés követelményeit, a Budapesti Értéktőzsde döntése értelmében április 1-jétől bekerül az indexbe. Ez fontos, mert sok befektető nem egyes részvényeket vásárol, hanem az indexhez kötött eszközökbe teszi a pénzét, így a bekerülés erősíti az MBH pozícióját.
Az MBH három bank, a Budapest Bank, az MKB és a Takarékbank integrációjából jött létre, és a második legnagyobb magyar tulajdonú bank lett az OTP után. A Mészáros Lőrinc résztulajdonában lévő bank azóta többek között az MNB alapítványának cégeinek és a spanyol szélsőjobboldali VOX pártnak is adott hitelt. Az MBH-ban a Matolcsy-kör is tulajdonos volt a Magyar Takarék Zrt.-n keresztül több áttéttel, ez a cég azonban tavaly nyáron gazdát cserélt, az új tulajdonos magántőkealapok pedig Mészároshoz köthetők.
A HVG cikke szerint viszont egy másik, Mészáros résztulajdonában lévő tőzsdei vállalat, a CIG Pannónia biztosító viszont kiesik majd a BUX-indexből, miután két egymást követő negyedévben sem tudta teljesíteni az index kritériumait. Az MBH mellett bekerül majd még a BUX indexbe a geotermikus energiával foglalkozó Pannergy és a kereskedelmi ingatlanok bérbeadásával foglalkozó Shopper Park Plus is.