Szabálytalanul tároltak veszélyes anyagokat a CATL épülő debreceni gyárában

Szabálytalanul, engedély nélkül tároltak veszélyes anyagokat a CATL debreceni akkugyárának félkész üzemcsarnokában – számolt be erről az RTL Híradója. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal eljárást indított a kínai céggel szemben.

Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje számolt be arról először múlt héten, hogy több tonna mérgező vegyi anyagot tárolnak az építés alatt álló debreceni akkugyár területén. Tárkányi fényképeket osztott meg arról, hogy gyúlékony anyagokat tartalmazó hordókat tároltak a szabad ég alatt, valamint működési engedély nélküli csarnokokban is.

A kormányhivatal az RTL kérdésére azt írta, szerintük is illegálisan raktároztak a CATL gyárának területén. Hozzátették, hogy a hivatal már Tárkányi Zsolt bejegyzése előtt napokkal ellenőrzést végzett a helyszínen, és megtiltották az engedély nélkül használatba vett épület használatát. A céggel szemben környezetvédelmi eljárás is indult. A CATL azt közölte, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal.

Az akkugyártással foglalkozó kínai CATL debreceni üzemében súlyos baleset történt múlt héten. A cég tájékoztatása szerint egy, az építkezésen dolgozó munkás nagyjából 3 méteres magasságból lezuhant munkavégzés közben. Az eset után a CATL azt közölte, hogy minden alvállalkozójukat ismétlő munkavédelmi oktatás megtartására kérték.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!