Megállapodott a Mol és a Janaf, tesztelni fogják, mennyi olajat bír el az Adria-vezeték
Megegyezett a Mol-csoport és a horvát Janaf, független szakértők bevonásával elkezdik tesztelni az Adria-vezeték valódi teherbírását – írta közleményében a Mol. A vállalat szerint a terheléses tesztek során a szakemberek megfigyelik, hogy a különböző időjárási viszonyok között és a különböző évszakokban milyen csúcs-, és hosszú távú folyamatos szállítási teljesítményre képes az infrastruktúra.
A tesztekre azért van szükség, mert a korábbi becslések ellentmondásosak voltak, a mérések pedig a Mol szerint végre „véget érhet a számháború és pont kerülhet annak a régi vitának a végére, hogy mekkora is a vezeték tényleges kapacitása”. A Mol szerint ugyanis a horvátországi megszólalásokban a vezeték éves kapacitásának mértéke 11 és 15 millió tonna között mozgott, „miközben a vezetékszakaszon 2 millió tonnánál több kőolajat még soha nem szállítottak”.
A Mol arról is tájékoztatott, hogy továbbra is várja a Janaf válaszát arról, átengedik-e a tengerről érkező orosz kőolaj szállítmányokat. A Mol szerint ugyanis a Janaf bürokratikus akadályokra hivatkozva még mindig nem járult hozzá a tengeren érkező, nem szankcionált orosz kőolaj továbbításához, pedig az uniós szabályok szerint a régió ellátásbiztonsága érdekében ezt engednie kellene. Túlzónak gondolják a horvátok által kért szállítási díjakat is, ami a Mol szerint felveti „a monopolhelyzettel való visszaélés gyanúját”.
A Mol azt is kijelentette, hogy a régió ellátásbiztonságához „két teljesértékű, kereskedelmileg is versenyképes útvonalra”, így az Adria- és a Barátság kőolajvezetékre is szükség van. A vállalatcsoport ezért támogatja Ukrajna törekvéseit, miszerint érdemes lenne újraindítani az Odessza-Brody vezetéket, amin keresztül össze lehetne kötni a Barátság kőolajvezetéket a Fekete-tengerrel, és ezáltal is növelni lehetne a régió kőolaj-ellátás biztonságának szintjét.
A Janaf és a Mol (illetve Horvátország és Magyarország, illetve Szlovákia vezetése) folyamatos üzengetésben vannak egymással, amióta egy orosz csapás nyomán keletkezett sérülés után a Barátság kőolajvezetéken nem jön olaj Oroszország felé Közép-Európába (amit a magyar fél annak tulajdonít, hogy az ukránok szándékosan, zsarolásból nem kapcsolják vissza).
Mivel a vezetékes olaj esetében mentességet kaptunk az amerikai szankciók alól, és a vezetékes szállítás akadályoztatása esetén ez a kivétel a tengeri orosz olajra is érvényes, a magyar kormány és a Mol továbbra is olcsóbb, Ural típusú orosz olajat szeretne leginkább felhozni Horvátország felől. Horvátország azonban ambivalensen viszonyul ehhez, mivel rájuk nem vonatkozik ilyen mentesség. Hernádi Zsolt Mol-vezér a Telexnek adott interjújából kiderül, hogy a Mol már meg is rendelt egy orosz olajszállítmányt Omišaljba, de hogy a horvátok végül felküldik-e, az sem a Janaf eddigi kommunikációjából, se a Mol közleményéből nem derült ki.
Pár nappal ezelőtt a Janaf arról adott ki közleményt, hogy jelentős mennyiségű nem orosz kőolaj megy Magyarországra és Szlovákiába az Adria-vezetéken. A horvát cég szerint a korábbi tesztek alapján az Adria képes „teljes mértékben képesek fedezni” Magyarország és Szlovákia nyersolajszükségletét, de azért azt írják, örömmel fogadják, hogy a Mol elfogadta javaslatukat további tesztek elvégzésére az Európai Bizottság képviselőinek részvételével. Azt a reményüket is kifejezték a közleményben, hogy a következő találkozón a Mol elfogadja majd a Janaf javaslatát arra, hogy a következő egy hónapos tesztidőszak alatt egymillió tonna nyersolajat küldjenek fel a vezetéken, az utóbbi felvetésre a Mol még nem reagált.
Az Európai Bizottságban is tárgyaltak a Barátság és az Adria-vezeték ügyéről. A horvátok ott megerősítették, hogy már jön a nem orosz eredetű olaj Magyarország és Szlovákia felé, a Mol pedig további szállítmányokat rendelt, amelyek úton vannak, „ez fenntartja az ellátásbiztonságot” a két tagállamba. Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság energiaügyi szóvivője arra nem tudott választ adni, mi lesz az esetleges orosz szállítmányokkal, azokat átengedik-e a horvátok, a szóvivő egyelőre csak nem orosz eredetű olajról tudott.



