Nagy hatótávú plug-in hibrid autót hoz Magyarországra a kínai Geely

Nagy hatótávú plug-in hibrid autót hoz Magyarországra a kínai Geely
A tisztán elektromos hajtású Geely E5 (balra) és a Starray EM-i nevű plug-in hibrid modell (jobbra) – Fotó: Geely Auto

Egy villanyautóval és egy plun-in hibrid típussal kezdi meg magyarországi tevékenységét a kínai Geely Auto, amely mindössze harminc éve készítette el első személyautóját. A márka akkoriban a kilencvenes évekbeli Mercedes W210, vagyis az E osztály és a szögleges Audi 100 konstrukciós megoldásait gyúrta egybe, főként a helyi piacra. Azóta hosszú utat tett meg a márka, különösen a fölötte álló cégcsoport, amely 2010-ben többségi tulajdont szerzett a Volvo személyautós részlegében, de hozzá tartozik a Lotus és a Lynk & Co is. A Geely hamarosan megkezdi autói magyarországi forgalmazását, így csatlakozik a Cheryhez, a BYD-hez, a Leapmotorhoz, vagy éppen az MG-hez, a Jaecoohoz és az Omodához, amelyeket már eddig is lehetett kapni.

A magyar Geely-kínálat két típusa közül az E5 egy 218 lóerős, tisztán elektromos hajtású, 4,6 méter hosszú, kompakt szabadidő-autó (SUV), ami 60, illetve 68 kilowattóra kapacitású akkumulátorral lesz kapható. Az előbbivel 430, az utóbbival pedig 475 kilométer a hatótávja. A konstrukció érdekessége, hogy az akkumulátor cell-to-body felépítésű, ami azt jelenti, hogy a cellákat nem külön akkumulátorházba szerelik be, hanem közvetlenül az autó padlójába. Ez nemcsak növeli a karosszéria merevségét, de helytakarékos megoldás is. A Geely E5 egyelőre kizárólag elsőkerék-hajtással készül, AC töltési teljesítménye 11 kilowatt, a DC gyorstöltés pedig legfeljebb 100 kilowattal lehetséges, és ez utóbbi esetben 30-ról 80 százalékra 20 perc alatt juthat el az akkumulátor töltöttségi szintje.

A másik, Magyarországon is forgalomba kerülő Geely a Starray EM-i nevű 4,7 méteres, tehát meglehetősen nagy plug-in hibrid SUV lesz, amit kétféle hajtóakkumulátorral gyártanak. Ez a típus nemrég megszerezte az Euro NCAP független minősítő intézet töréstesztjének legjobb, ötcsillagos minősítését. A kisebbik, 18,4 kilowattórás változattal valamivel több mint 80 kilométert tehet meg elektromos üzemmódban az autó, a nagyobb, közel 30 kilowattórás akkumulátorral viszont 136 kilométer is elérhető, mielőtt bekapcsol a Starray EM-i 1,5 literes, 100 lóerős benzinmotorja.

Mindkét változatra igaz, hogy több mint 900 kilométeren át mozgásképesek maradnak, mielőtt lemerül az akkumulátor és kiürül a benzintank. Talán ennél is fontosabb, hogy a hajtóakkumulátorok feltöltése 6,6 kilowattos AC töltéssel, vagy 30 kilowattos DC gyorstöltéssel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy 30-ról 80 százalékos töltöttségi szintre akár 20 perc alatt eljuthatunk.

A plug-in hibrid Geely V2L és V2V lehetőséget is kínál, azaz nemcsak egy másik hálózatról tölthető járművet lehet róla tölteni, de csatlakoztatott nagyobb áramfelvételű kiegészítők és gépek töltése is lehetséges. A magyar piacra lépő Geely típusainak árát egyelőre nem adta közre az importőr, ahogy azt sem, hogy hol nyílnak majd az első hivatalos márkakereskedések. Ezekkel kapcsolatban márciusban várhatóak részletes információk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!