Most lehetne fájdalommentesen kivezetni az árrésstopokat a Tesco vezetője szerint
Most van itt az árrésstop kivezetésének ideális pillanata – ezt mondta az Indexnek adott interjújában Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója. A topmenedzser szerint az elmúlt időszakban csökkent a fogyasztói árindex, különösen az élelmiszerek és vendéglátási szolgáltatások nélkül számolt infláció, miközben a világpiaci árak is csökkennek, így most anélkül lehetne kivezetni az árrésstopokat, hogy annak nagyobb hatása lenne a fogyasztói árakra.
Gazdasági elemzők már egy ideje figyelmeztetnek, hogy bár az árrésstopok érezhetően lejjebb nyomták a fogyasztói árakat, ez egy mesterséges hatás, ha pedig ezt az intézkedést kivezeti a kormány, az mindenképpen az árak emelkedésével jár majd, így felfelé tolja majd az inflációt. Az MNB egy tavaly év végi becslése szerint az árrésszabályozás 1-1,5 százalékkal nyomhatja lejjebb a fogyasztói árakat, vagyis nagyjából ekkora emelkedésre is kell számítani, amikor az intézkedést kivezetik.
Pálinkás Zsolt az Indexnek azt mondta, a 14 termékre kivetett árrésstop miatt ezeknek a termékeknek az ára rögtön csökkent, ami jelentős bevételkiesést is okozott a Tescónak, amit más területeken kellett ellensúlyozni. Ezen kívül más szabályozások is nehezítik a Tesco és más kiskereskedő cégek életét, például a 4,5 százalékos különadó. Ezek az intézkedések is hozzájárultak ahhoz, hogy a kiskereskedelmi szektor az elmúlt két évben több tízmilliárdos mínuszt könyvelt el.
A Tesco 2023-ban és 2024-ben összesen 32 milliárd forint veszteséget könyvelt el, és bár Pálinkás konkrét 2025-ös adatot még nem mondott el, azt elárulta, hogy „a teljesítmény nagyjából követte az iparági trendeket”.
A Tesco vezetője a saját adataik alapján úgy látja, a vásárlók bizalma a gazdaság helyzetében nem igazán javult az elmúlt években, bár nem is nagyon romlik, inkább stagnál. Az élelmiszer-vásárlások volumene is stagnál, vagyis az emberek nem költenek erre sokkal többet, mint korábban, a vásárlói kosarak értéke inkább az árak emelkedése miatt nő, nem azért, mert az emberek többet vásárolnak. Ez is azt jelzi a cégvezető szerint, hogy a vásárlók óvatosak, az elmúlt évek magas inflációja után lassan áll helyre a bizalom, és a reálbérek emelkedése is lassan látszik csak meg a költésekben. Hogy miért érzik a fogyasztók durvábbnak az inflációt, mint amekkora, arról ebben a cikkben írtunk részletesebben.