Magához tért az arany és az ezüst a történelmi zuhanás után, ismét emelkedni kezdett az árfolyam

Magához tért az arany és az ezüst árfolyama, a hétfői mélypont után ismét emelkedni kezdett a két nemesfém árfolyama. A spot arany ára (vagyis az azonnali vásárlásra vonatkozó ár) kedd reggelre ismét 4940 dollár fölé került, vagyis csaknem 400 dollárral volt magasabb a hétfői mélypontnál. Az ezüst ára szintén növekedni kezdett, és kedd reggel már a 86 dollárt is elérte, ami több, mint 20 dolláros javulást jelent a keddi mélyponthoz képest.

Az arany árának alakulása az elmúlt öt napban – Forrás: COMEX: GCW00 / Google Finance
Az arany árának alakulása az elmúlt öt napban – Forrás: COMEX: GCW00 / Google Finance

Az arany unciánkénti ára hétfőn hat százalékkal, 4538 dollárra esett vissza. Pénteken még nagyobb volt a zuhanás: akkor 10 százalékot csökkent a nemesfém ára, ami évtizedek óta a legnagyobb visszaesést jelentette. Ehhez hasonlóan, 30 százalékos zuhanással 1980 márciusa óta a legrosszabb napját hozta össze az ezüst, amit amerikai keleti parti idő szerint hétfő hajnalban további 12 százalékos esés követett.

A pénteken kezdődött áresés közvetlen kiváltó oka az új Fed-elnök Donald Trump általi kinevezése volt. Kevin Warsh májusban váltja majd Jerome Powellt, és a piacok több okból is jó fejleménynek értékelték a megnevezését: egyrészt kamatcsökkentést várnak tőle, ami pozitívan befolyásolná a cégek profittermelési képességeit, másrészt az elnöktől független szereplőnek értékelik, akit nem a politikai akarat fog vezényelni a szakmai döntéseiben. A Warshsal kapcsolatos pozitív várakozások csökkentik a keresletet a menekülőeszközök iránt, ráadásul a dollár is erősödött a hírre, ami szintén lefelé nyomja az arany és az ezüst árát. A Bloomberg elemzése kiemeli a kínai spekulánsok szerepét a korábbi elképesztő áremelkedésben és a korábbi esésben is, hozzátéve, hogy jelentős részben az ottani keresleten múlik az is, hol és mikor állhat meg a pénteken kezdődött negatív trend.

A CNBC-nek nyilatkozó elemzők szerint a legutóbbi napok korrekciói inkább pozícióátrendeződést jelentettek, mint tartós visszaesést. A történelmi mértékű eladási hullám után a fellendülés akkor következett be, amikor a befektetők újraértékelték, hogy a zuhanás strukturális fordulópontot jelez-e, vagy csak túlzott reakciót a rövid távú katalizátorokra.

A lapnak nyilatkozó Deutsche Bank szerint a történelmi példák inkább azt sugallják, hogy rövid távú katalizátorokról van szó, és az arany és az ezüst vonzereje továbbra is változatlan. Még akkor is, ha az eladási hullám mértéke új kérdéseket vetett fel a piaci pozicionálással kapcsolatban. A bank szerint ugyanis bár a fokozott spekulatív tevékenység jelei már hónapok óta láthatóak, önmagukban nem elegendőek a múlt heti mozgás nagyságrendjének magyarázatához.

A Barclays elemzői elmondták, hogy az ezüst árfolyamának ingadozása drámaibb volt, ami a kisebb piacot, a nagyobb volatilitást és a kiskereskedelmi részvétel nagyobb arányát tükrözi. Néhány elemző azonban továbbra is optimista az ezüsttel kapcsolatban.

A két nemesfém ára olyan elképesztő dráguláson ment keresztül az elmúlt időben, hogy még a korábbi napok zuhanása után is több mint 14 százalékkal drágább az arany, mint év elején, az ezüst pedig 23 százalékos pluszban áll. Az arany és az ezüst ára tavaly rekordemelkedést mutatott: 65, illetve 145 százalékkal emelkedtek 2025 folyamán. Az elemzők többsége szerint a mostani, a vártnál hirtelenebb korrekció után sincs oka pánikolni annak, akinek aranyat tartalmaz a portfóliója, az év folyamán a legtöbben további fokozatos áremelkedésre számítanak a jegybanki kereslet fennmaradása és a geopolitikai bizonytalanságok miatt. Az aranybefektetés kilátásairól itt írtunk legutóbb részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!