Az elmúlt 16 évből tavaly csökkentek a legjobban a Porsche eladásai

Az elmúlt 16 évből tavaly csökkentek a legjobban a Porsche eladásai
A Porsche Panamera 4S E-Hybrid – Fotó: Porsche

Mintegy 279 ezer Porschét adtak el tavaly világszerte, ez 10 százalékkal marad el a 2024-es mennyiségtől, ami a legnagyobb csökkenés 2009 óta, számolt be róla az Automotive News Europe a cég adataira támaszkodva.

Az eladások Kínában 26, Németországban pedig 16 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, míg Európa többi részén 13 százalékos volt a Porsche eladásainak csökkenése. Eközben részben a vámok miatt előrehozott készletfelhalmozásnak köszönhetően a cég Észak-Amerikában tartani tudta pozícióját, szemben a Mercedesszel és az Audival, amelyek 12 százalékkal kevesebb autót adtak el a tengeren túli piacon.

A Porsche nehéz helyzetének többféle magyarázata is van. Egyrészt a kínai luxusszegmensben egyre erősödő versennyel és gyenge kereslettel kell szembenéznie, ami részben azt jelenti, hogy az ottani vevők egy része szívesebben vásárol helyi gyártmányokat, sokszor lényegesen kedvezőbb áron. Az európai Porsche-eladásokat gyengítette, hogy kivezették a kínálatból a középmotoros, benzines 718 Boxster és Cayman típusokat, mivel az ezekben lévő digitális rendszerek nem feleltek meg az új Európai uniós kiberbiztonsági előírásoknak.

A cég tavaly több milliárd eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni azután is, hogy kénytelen volt korrigálni elektromosautó-stratégiáját. Bár a Porsche villanyautók, például a Taycan és a Macan EV eladásai a tervek szerint alakultak és az összes eladás 22 százalékát tették ki, valamint további 12 százalékra tehető a plug-in hibrid modellek részesedése, a márka kénytelen volt módosítani korábbi terveit, így egyes modelljeit a következő években belső égésű motorral is kínálja majd, nem kizárólag elektromos hajtással.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!