Nyárra kész lehet az iváncsai akkugyár közpénzből épülő iparvágánya az ÉKM szerint

Az iváncsai akkumulátorgyárhoz tartozó vasútfejlesztés befejezését 2026. június 17-re várja az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) – közölte a tárca csütörtökön a Telex kérdésére. A kormány néhány hónapja még 2025 decemberére ígérte a gyárhoz tartozó vasútfejlesztés befejeztét, a mostani válasz szerint több mint egy évig tarthat a kivitelezés. Ha elkészül, a pálya forgalomba helyezése után bekapcsolódik majd az országos hálózatba, közölte a minisztérium.

„Az iváncsai ipari-innovációs fejlesztési terület kialakításával összefüggő vasúti infrastruktúra fejlesztésének tervezése és kivitelezése projekt esetében a helyszíni munkálatok 2025. márciusában indultak meg és jelenleg is tartanak. A jelenleg hatályos szerződés szerint a projekt várható befejezése 2026. június 17.” – írta az ÉKM. Tavaly a minisztérium lapunknak azt írta, hogy 2025. december végéig lezárulhat a munka, eszerint az 5 kilométer hosszú pálya építése nagyjából 9 hónapig tartott volna.

A koreai SK On vállalat akkugyárához tartozó, mintegy 5 kilométeres vasúti pályaszakaszt a magyar kormány nettó 20,206 milliárd forintért építteti. A kivitelezés 2025 márciusában indult, és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt.-vel végeztették el a feladatokat. Az elmúlt néhány évben Garancsi István és Mészáros Lőrinc cégei több százmilliárd forint értékű megbízásokat kaptak az akkumulátorgyárak és az azok működéséhez szükséges infrastruktúra építés során.

A Magyar Építők az iváncsai projekt megkezdése előtt, 2024-ben írt arról, hogy az ÉKM a közbeszerzést 2023-ban írta ki a 42. számú vasútvonalról elágazó Adony–Iváncsa ipari terület közötti vasúti összeköttetés megépítésére. Mivel a beruházás egy mezőgazdasági művelés alól kivont területen épül, új infrastruktúrát kell kialakítania a kivitelezőnek. 46 ezer négyzetmétert kisajátítással és a művelés alóli kivonással adnak át a kivitelezőnek.

2025 nyarán három hétig a dunaújvárosi vonat közlekedése is szünetelt a Pusztaszabolcs és Dunaújváros közötti szakaszon a munkálatok miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!