Senki sem tett ajánlatot az extrém rövid határidővel, 28 milliárdért meghirdetett köztársasági elnöki rezidenciára

Nem kelt el a Béla király úti köztársasági elnöki rezidencia, amit tavaly december 30-án szokatlanul rövid határidőkkel, 28,36 milliárd forintért hirdetett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). A meghirdetés után az érdeklődőknek összesen 9 napjuk volt a döntéshozásra és cselekvésre, ugyanis az árverési biztosítékot, azaz a liciten való részvételért elkért 7 milliárd forintos beugrót 2026. január 8-ig kellett volna kifizetni.

A licit két nappal később, január 10-én reggel 8 órakor elindult, majd január 13-án 21 órakor le is zárták. A nyilvánosan elérhető licitnapló szerint az árverés sikertelen volt, senki nem tett ajánlatot. Hogy biztosra menjünk, kérdéseket küldtünk az MNV-nek arról, hogy hányan fizették be az árverési biztosítékot, valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogyan zárult az árverés.

Erre azt válaszolta az MNV, hogy csak akkor tehetnek ajánlatot az árverés résztvevői, ha befizették a biztosítékot, és ha a licitnapló nyomtatható nézetében nem szerepel tartalom, az azt jelenti, hogy nem érkezett ajánlat. Egyelőre tehát nem látszik, mi lesz a sorsa a köztársasági elnöki rezidenciának, melynek egyik épületében 2024 nyaráig Novák Katalin volt köztársasági elnök lakott.

Ingatlanpiaci forrásaink szerint egy ekkora volumenű beruházásnál alsó hangon is 1,5-2 hónapra lenne szükség ahhoz, hogy megfelelően előkészítsék. Az MNV által bonyolított más liciteknél máskor akár két hónapot is kapnak az érdeklődők a felkészülésre. A hegyvidéki önkormányzat licithirdetéseit böngészve is láthatjuk, hogy átlagosan több mint egy hónapos felkészülési időt szoktak hagyni a licitre jelentkezőknek.

Tavaly nyáron több belvárosi palotát, a Belügyminisztérium épülete mellett a Pénzügyminisztérium és a Magyar Államkincstár központját is meghirdette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, de a Nemzetgazdasági Minisztériumnak otthont adó, 37 milliárd forintra taksált irodaházat is árverésre bocsátották. Utóbbi nem kelt el az első körben, így másodjára is meghirdették. A Belügyminisztériumot már el is adták, a Rákosrendezőtől elesett Eagle Hills vette meg a három műemlék épületet 50,8 milliárd forintért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!