Hvg: Kovács Zoltán feleségének bevétel nélküli vállalkozása 700 fős takarítócéget vásárolt

Kovács Zoltán feleségének vállalkozása öt éve áll bevétel nélkül, saját tőkéje is folyamatosan fogyott, ennek ellenére a Szikora Linda nevén lévő Násfa-Hunyor Kft. megszerezte a kétmilliárd forint feletti bevételű, 700 főt foglalkoztató takarítócéget, a Profi-Komfort Kft.-t – írta meg a Hvg.hu.

A lap szerint az intézmények takarításában tapasztalt cégben Szikora tavaly szerzett 6,6 millió forintos törzsbetéttel lett tag, majd szerzett 33 százalékos tulajdonrészt. Idén pedig egyszemélyes vállalkozása megvette a két korábbi tulajdonostárs részét is. Az egyik kivásárolt tulajdonos Kántor Tibor, aki egykor az APEH (mai nevén NAV) elnökhelyetteseként Simicska Lajos helyettese volt, később pedig ő lett a tulajdonosa a Pintér Sándortól átvett Civil Biztonsági Szolgálatnak, amelynek korábban igazgatótanácsi tagja is volt – hívta fel a figyelmet a lap, amely megjegyezte: „Hogy miből vett át Szikora Linda, illetve a Násfa-Hunyor Kft. egy ekkora vállalkozást, arra a nyilvánosan elérhető adatok nem adnak magyarázatot.” A cég működéséből nem következik, hiszen kötelezettségei végig meghaladták a saját tőkét, így a mérleg évi 300 ezer forintos mínuszt mutatott.

A Hvg megkereste a Násfa-Hunyor Kft.-t és Szikora Lindát, valamint Kovács Zoltánt is, de egyelőre nem reagáltak a kérdésekre.

A vásárlás mindenesetre jókor történt, mert ősszel a Profi-Komfort közbeszerzésen elnyerte a Semmelweis Egyetem megbízását a Budakeszi határán fekvő Orvosi Rehabilitációs Tömb Rehabilitációs Klinikájának takarítására, egy évre, összesen nettó 282 millió forintos árral. „Az ajánlat havi nettó 22,5 millió forintos átalánydíjat tartalmaz, emellett külön egységárakat határoztak meg az eseti takarításra, az ablaktisztításra, a fertőtlenítésre, valamint az egyes speciális tisztítási feladatokra” – írta a Hvg.hu. A cég forgalma az elmúlt években folyamatosan nőtt, tavaly már elérte a 4 milliárd forintot – igaz, a nyereség ennek alig fél ezreléke volt, a bevétel nagy része elment a bérekre.

A képviselők és kormánytagok vagyonbevallásából korábban is kevés érdemi információ volt kiszűrhető – ráadásul a pontatlanságok sem vontak maguk után semmilyen szankciót –, ám a szabályozást tovább szigorították, így már a legközvetlenebb rokonokra vonatkozó vagyoni adatok sem tudhatók meg belőlük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!