Lázár János: A mai fővárosi kamionos felvonulás a budapestiek számára is megmutatta, milyen, amikor kamionok dübörögnek az ablak alatt

Tárgyalnak bárkivel, de nem engednek azoknak az embereknek a nyugalmából és biztonságából, akik hosszú évek óta szenvednek a teherforgalom miatt – ezt reagálta Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője hétfőn este a Facebook-oldalán a kamionosok aznapi demonstrációjára.

A posztban szó esett arról, hogy pár napja megállapodott az ÉKM a hét meghatározó fuvarozói érdekképviselettel, melyek Lázár szerint közel 8500 vállalkozást, a hazai fuvarozásban dolgozó cégek 70 százalékát képviselik. Hétfőn alakult a demonstrálókból egy újabb csapat, velük is egyeztetni fognak. „Egy dolog biztos: a legrövidebb és a legolcsóbb út csakis a fuvarozóknak jó, az utak mentén élőknek maga a pokol” – közölte.

„A mai fővárosi kamionos felvonulás a budapestiek számára is megmutatta, milyen amikor kamionok dübörögnek az ablak alatt. Hárommillió magyarnak ez a mindennapi élet része. Ők úgy nevelik a gyerekeiket, segítik az idős szüleiket, élik az életüket, járnak munkába, iskolába, vagy haza, hogy kamionok robognak el mellettük. Ha ma valaki azt gondolja, ezeknek a kamionoknak semmi keresnivalójuk nincs Budapest utcáin, tegye fel a kérdést, akkor mi keresnivalójuk van Biharkeresztesen, Mátészalkán, vagy bárhol máshol?” – írta Lázár.

Szerinte ha nem mennek oda a kamionok, akkor nincs ott semmi dolguk, mert már mehetnek másfelé is, ugyanis rengeteg autóút és autópálya épült az elmúlt 15 évben. Lázár aztán példaként felsorolt számos utat, majd azt írta, és azért duplázták meg a gyorsforgalmi úthálózatot „a magyar adófizetők pénzén”, hogy „ne a falvakon robogjanak át a kamionok.”

Az útdíjakat pedig nem azért akarják emelni, írta, hogy a fuvarosoknak rosszabb legyen, hanem azért hogy a főutak mentén élőknek legyen jobb. „Elfogadhatatlan, hogy a fuvardíjakon több millió, falvakban élő, vagy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos. Amíg az alacsonyabb rendű utak olcsóbbak vagy ingyenesek a kamionok számára, addig maradnak az élhetetlen települések, a lakhatatlanná vált házak” – írta az ÉKM minisztere.

Hétfőn dudálva tiltakozó kamionosok százai vonulnak át a fővároson a Róbert Károly körút, az Árpád híd és a Szentendrei út érintésével, majd felmentek az M0-sra. Az eredetileg tervezett útvonal végére, a Hősök terére már csak ötven kamiont engedtek be a rendőrök, itt a megmozdulás este 8-ig tartott. A Hősök terére beérkezett kamionosokat lelkesen fogadták, a helyszínen többen videózták őket, integettek nekik.

Sinka István, a rendezvény másik szervezője még Lázár bejegyzése előtt, másokkal együtt elvitte a kamionosok követeléseit az ÉKM-be, ahol elmondásuk szerint fogadta őket Lázár János kabinetfőnöke és a helyettes államtitkár is, és jelezték, hogy nyitottak a párbeszédre. Sinka fogalmazta meg a 12 követelést, a Telexnek azt mondta, sikeresnek értékelik a megmozdulást, ezért arra szólítottak fel mindenkit, hogy kedden békésen menjenek haza. A rendezők szakszervezet megalakítását tervezik, a tüntetés folytatása pedig attól függ, hogyan reagál az ÉKM a követeléseikre.

Az ÉKM vezetője, Lázár János pár órával később Facebookon írt a demonstrációval összefüggésben. Az ÉKM-et kerestük, hogy mikor várhatók egyeztetések, érdemi válaszukról feltétlenül beszámolunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!