A BYD lenyomta a Teslát 2024-ben
2025. március 24. – 17:19
A BYD árbevétele 2024-ben átlépte a 100 milliárd dolláros határt, ezzel megelőzve a Teslát – számolt be a Bloomberg. Ezzel a kínai vállalat lett a világ első számú elektromos– és hibridautó-gyártója.
A BYD úgy érte el ezt, hogy tavaly több mint harmadával növelte a nyereségét és csaknem harmadával az értékesítési árbevételét: 2024-ben 5,6 milliárd dollár nyereséget könyvelt el, az értékesítési árbevétel pedig 107,2 milliárd dollárra nőtt. A vállalat 4,25 millió autót értékesített, ebből 1,76 millió tisztán elektromos volt. A BYD az idei évre 5 és 6 millió autó közötti értékesítést vár.
A Tesla 2024-ben még mindig kissé a BYD előtt járt a tisztán elektromos autók globális eladási számában, amely 1,79 millió darabot tett ki. Az árbevételét tekintve azonban – amely 97,69 milliárd dollár volt tavaly – a BYD mostanra megelőzte. Ehhez fontos hozzátenni, hogy a BYD nagy volumenekben gyárt elektromos energiatároló rendszereket is. A kínai cég nemrég mutatott be egy olyan töltőrendszert, amely lehetővé teszi, hogy autóinak akkumulátorát 5 perc alatt 400 kilométeres hatótávra töltse fel. A vállalat az olcsóbb modelljeibe fejlett vezetőtámogató rendszereket is beépít. A BYD részvényei az idén mintegy 50 százalékkal emelkedtek a hongkongi tőzsdén.
A Teslának a BYD-val való kedvezőtlen összehasonlításnál komolyabb problémája, hogy az év eleji statisztikák szerint nem megy túl jól a cégnek. Európában jelentős esés volt a Teslák iránti keresletben – egyelőre nem világos, ennek mekkora részét okozta az, hogy sokan bojkottálják a márkát a cégvezető, Elon Muskot politikai szerepvállalása miatt, és mekkora részét az, hogy a vásárlók az új Model Y bevezetését várják.
Az európai visszaesés februárban is folytatódott, olyannyira, hogy a Volkswagen és a BMW is több elektromos autót adott el ebben a hónapban, mint a Tesla. Az Európai Unió piacán, az Egyesült Királyságban, Norvégiában és Svájcban átlagosan 44 százalékkal kevesebb új Teslát regisztráltak, mint 2024 azonos időszakában. Ezzel az amerikai gyártó piaci részesedése 9,6 százalékra esett (16 ezer darab eladott autó alá), ami az elmúlt öt év legalacsonyabb februári értéke. Összehasonlításképpen: a Volkswagen villanyautó-eladásai 180 százalékkal emelkedtek (közel 20 ezer darabra), míg a BMW és az alá tartozó Mini együttesen közel 19 ezer villanyautót értékesített februárban.
A Tesla árfolyama mindenesetre mélyrepülésben van az elmúlt három hónapban, a negatív trend éppen hétfőn látszik megtörni: egy napon belül 9 százalékkal emelkedett a részvény ára, a Reuters szerint annak hatására, hogy a Trump-adminisztráció legfrissebb vámtervei kedvezően érinthetik a céget.