El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Benyújtották a 30 év alatti anyák adómentességéről szóló törvényjavaslatot

2025. március 24. – 16:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1685

Koncz Zsófia, Hegedűs Barbara és Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselők hétfőn benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot. A javaslat értelmében 2026 elejétől minden saját vagy örökbefogadott gyereket nevelő 30 év alatti anya az szja-fizetési kötelezettség nélkül kapja majd a munkabérét és több egyéb típusú lehetséges jövedelmét.

A kormány először 2022 végén jelentette be, hogy bizonyos határértékig adómentessé válik a 30 év alatti anyák egy része. Idén márciusban aztán Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelentette be, hogy 2026 januárjától minden 30 év alatti anyára kiterjesztik a kedvezményt, és mint később kiderült, ez a már meglévő gyerekek után is jár.

A most megjelent törvényjavaslat szerint a kedvezmény nem jár majd automatikusan, azt az adóbevalláshoz tett nyilatkozattal lehet majd érvényesíteni. A javaslatot a benyújtók a korai gyerekvállalás ösztönzésével és a gyerekneveléssel járó anyagi terhek csökkentésével indokolták.

A javaslat szerint a kedvezmény az szja-törvényben meghatározott feltételek mellett a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyerekek és magzatok után is járna. Adómentes lenne:

  • a bérnek minősülő jövedelem;
  • a béren kívüli, nem önálló tevékenységből származó jövedelem;
  • és az önálló tevékenységből származó jövedelmek bizonyos típusai, például az őstermelői jövedelmek.

Orbán Viktor februári évértékelő beszédében számos intézkedést ígért, köztük az örök életre szóló adómentességet is a legalább két gyermeket nevelő anyáknak. A legalább háromgyermekes édesanyák egy lépésben, 2025 októberétől, a kétgyermekesek lépcsőzetesen 2026 januárjától részesülnek az adókedvezményben.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,23 Ft
USD 371,24 Ft
További élő árfolyamok!