El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Tíz év alatt 22,41 milliárdot osztott szét a Szerencsejáték Zrt., 697 millió Havasi Balázsnál landolt

2025. február 21. – 19:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1291

Majdnem másfél évnyi pereskedés után megkapta az MSZP a Szerencsejáték Zrt.-től azokat az adatokat, amik azt részletezik, a cég kiknek és mekkora adományt osztott szét 2015 és 2024 között. A 24.hu-hoz eljuttatott adatsorból kiderül, hogy összesen 22,41 milliárd forint támogatást osztott ki a Szerencsejáték Zrt., ennek 63 százaléka szponzoráció, 37 százaléka adomány volt.

A legtöbb pénzt, 2019 és 2023 között évi 600 millió forintot, összesen tehát 3 milliárd forintot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kapta. A második helyen a zongorista Havasi Balázs többségi tulajdonában álló Symphonic Concert Management Kft. áll 697 milliós támogatással, harmadik helyen pedig a Magyar Olimpiai Bizottság jön.

A 24.hu összesítése szerint összesen 1872 alapítvány, egyesület és cég kapott adományt vagy szponzorációt, a pénz nagy része (14 milliárd) budapesti szervezetekhez ment, vidékre 7 milliárd, külföldre 600 millió került. 11. helyen áll a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF) 289,5 millió forinttal.

2024-ben arról írtunk, hogy 9 év alatt a Szerencsejáték Zrt. több mint 15 milliárd forintos állami támogatásából közel 9,2 milliárd NER-közeli személyekhez, egyesületekhez, szervezetekhez, illetve azok elnökeihez vándorolt.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 401,42 Ft
USD 372,03 Ft
További élő árfolyamok!