Magyar tulajdonú cégtől érkezhet gáz az oroszbarát szeparatisták moldovai régiójába
A magyar tulajdonban álló MET Group gázt szállíthat Transznisztriába, vagyis a Moldovából kiszakadt oroszbarát szakadár régióba, miután az elutasította az Európai Unió további támogatását – írja a Bloomberg.
Ahogy korábban megírtuk, az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának megszűnésével leállt az Ukrajnán keresztül Európába irányuló földgázszállítást, ami miatt 2025 elejére a fűtés és melegvíz-ellátás is leállt az oroszbarát szeparatisták régiójában.
Az EU 20 millió eurót adott Transznisztriának (más néven a Dnyeszter Menti Köztársaságnak) a február 1. és február 10. közötti gázvásárlásra. A régió, amely több mint két évtizeden át gyakorlatilag ingyenes orosz gázra támaszkodott, Dorin Recean moldovai miniszterelnök elmondása szerint azért utasította el a további 60 millió eurós uniós támogatást, mert a fogyasztói tarifák fokozatos emelésére kötelezték. Recean szerint a szakadár rezsim mostani döntése azt jelenti, hogy a gázellátás továbbra is kiszámíthatatlan lesz, ugyanakkor kijelentette, nem fogják blokkolni a gázszállítást és „nem hagyják, hogy a Dnyeszter bal partján élők megfagyjanak”.
A miniszterelnök bejelentése szerint a MET a moldovai határra szállítja majd a gázt, a Moldovagaz pedig az enklávé elosztójával, a Tiraspoltransgazzal kötött megállapodás alapján továbbítja az energiahordozót a szakadár területre. A tervek szerint a svájci székhelyű, többségében magyar tulajdonú cégnek a dubaji székhelyű JNX General Trading fizet majd, míg a Tiraspoltransgaz a Moldován keresztül történő tranzitköltségeket előre kifizeti a Moldovagaznak.
A MET Group közleményében azt írta, Európa bármely likvid pontján készen áll a gázszállításokra, beleértve Moldovát is. Ilyen szállítások azonban csak akkor történhetnek, ha az ukrán gázszállító rendszerüzemeltető is készen áll a szállításra.
„Ez egy humanitárius helyzet, amely azonnali segítséget igényel nemcsak tőlünk, hanem a szélesebb európai közösségtől is. Mi nem ellenőrizzük és nem avatkozunk bele a Moldovának e gázforrás finanszírozásával kapcsolatos döntésekbe. Reméljük azonban, hogy Moldova több alternatív forrást is talál, beleértve az EU ajánlatát, amelyet támogatunk” – írta a közleményben a MET Group.
A Bloomberg a többi érintettet is megkereste: a Moldovagaz nem kívánt nyilatkozni a megállapodás részleteiről, a JNX pedig egyelőre nem reagált a kérdésekre. Vadim Krasznoszelszkij, a szakadár régió elnöke a Telegramon köszönetet mondott az orosz energiaügyi minisztériumnak, elmondása szerint ugyanis a magyar cég gázszállításait „orosz kölcsön és támogatás” tette lehetővé.
Információnk szerint a megállapodás még nem végleges, a magyar kötődésű svájci csoport valóban csak akkor fog véglegesen megállapodni a szállításokról, amennyiben meg tud arról győződni, hogy a szállítások nem sértenek szankciót, illetve Ukrajna nem gördít akadályt Transznisztria ellátása elé. Elvileg nem lenne kizárt Transznisztria ellátása Romániából indulva és Moldován keresztül sem, de ezek a kapacitások szűkösek, így a racionális út az, hogy Ukrajnán keresztül érkezik a gáz Transznisztriába.
A moldovai energiaválság hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.