Hasít a BYD, egyre több autót adnak el külföldön is
A nagyon jól sikerült 2024-es év után kiemelkedően erősen zárta az idén januárt a BYD – írja a Portfolio. A Szegeden gyárat építő kínai cég egy év alatt másfélszeresére tudta növelni az eladott autói számát.
A BYD tavaly az eladott autók száma alapján a világ hetedik legnagyobb autógyártója volt. Az év utolsó három hónapja azonban nagyon jól sikerült, akkor sikerült havonta legalább félmillió autót eladni, amivel a BYD ideiglenesen a világ második legnagyobb autógyártójává lépett előre.
Januárban általában nagyon visszaesnek az új autók eladásai, ez náluk is így volt, most egy hónap alatt 300 ezer autót adtak el. Ez viszont még így is 49 százalékos növekedést jelent 2024 januárjához képest, ami az elektromos járműveknél tapasztalt 19 százalékos, és a plug-in hibrideknél tapasztalt 79 százalékos bővülésből jött össze.
A 300 ezerből 234 ezer járművet Kínában adtak el, 66 ezret Kínán kívül. Ez utóbbi 83 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A BYD folyamatos menetelése azért figyelemreméltó, mert az európai autóipar az elmúlt években inkább szenvedett, a nagy márkák sorra jelentik be a gyárbezárásokat és a leépítéseket.
A BYD több milliárd dollárból épít autógyárat Szegeden, ahol több ezer, ha nem több tízezer embert akarnak majd foglalkoztatni. Botka László szegedi polgármester legutóbb egy sajtótájékoztatón azt mondta: a város minden vállalt kötelezettségét teljesítette, ami az üzem építésének feltétele volt. A munkaerőhelyzetről bővebben is beszélt. Mivel Szegeden most 1,3 százalékos a munkanélküliek aránya, biztosan nem lesz majd helyben elegendő dolgozó az elektromos autók új gyárába, hiszen hosszabb távon tízezer dolgozóra lesz szükség, mert kétszer akkora lesz szegedi autógyár, mint a debreceni BMW-üzem. Ezért Botka szerint Makó környékéről és Szerbiából a Vajdaságból is jöhetnek majd dolgozók, mert mindkét területen a szegedinél sokkal nagyobb, 7-8 százalékos a munkanélküliség.