Majdnem 40 millió forintos jutalmat osztottak szét az egyik állami cég vezetőinek év végén

369

37,75 millió forint „teljesítményösztönző juttatás” járt tavaly év végén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 28 vezetőjének, derül ki a Népszava közérdekű adatigényléséből. A lap az adatigényléssel azt igyekezett megtudni, kaptak-e a nagyobb állami cégek dolgozói év végi jutalmat vagy jutalom jellegű juttatást. A BGA Zrt. esetében ez fejenként átlagosan körülbelül 1,3 millió forintot jelent, de a cég a cikk megjelenéséig nem válaszolt a Népszavának arra a kérdésére, hogy mit jelent a teljesítményösztönző juttatás.

A BGA Zrt.-nél osztott jelentős mértékű juttatás amiatt is meglepő, mert a megkeresett 23 állami tulajdonú vállalatnál vagy háttérintézménynél nem volt jellemző az év végi prémium: a Népszava egy helyről nem kapott választ, és 21 cég vagy szervezet közölte azt, hogy nem volt év végi plusz juttatás.

A BGA Zrt. feladata a magyar kormány „nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó célok megvalósulásának elősegítése” – tavaly például ötmillió euróval támogatták a magyar adófizetők a szlovák focit –, a szervezet több hazai és külhoni pályázatot kezel, többek között a kormány miatt elvesztett Norvég Alap helyett bevezetett Városi Civil Alapot (VCA).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!