Magyarország reménykedhet, több jó német gazdasági adat is megjelent
2025. január 9. – 10:33
Magyarország kormánya nagyon szeret a gazdasági semlegességről, esetleg az ázsiai befektetések fontosságáról beszélni, de valójában a magyar gazdaság teljesítményét a legjobban továbbra is a német gazdaság határozza meg. Németország ugyanis nemcsak a legfontosabb kereskedelmi partnerünk, de a német vállalatoknak valóban vannak érdemi magyar beszerzései, vagyis, ha jól megy a német iparnak, akkor sok magyar cégnek is jól megy, ha pedig a megáll a vonat, akkor mi is fékezünk.
Január elején a német gazdaság több jó adatot is publikált. Az adatok még a múltra vonatkoznak, vagyis ahogyan Magyarország, úgy Németország is a 2024. novemberi ipari és külkereskedelmi adatait tette közzé. Ezek szerint a német ipari termelés a vártnál jelentősebben nőtt. Az ipari termelés 1,5 százalékkal bővült októberrel összevetve, amikor még 0,4 százalékkal csökkent. Elemzők szerényebb, 0,5 százalékos emelkedésre számítottak októberhez képest. Az ipari termelés novemberi növekedése többek között az építőipar 2,1 százalékos és az energiaipar 5,6 százalékos teljesítménynövekedésének volt köszönhető.
Valamelyest javult a német külkereskedelem egyenlege is, Németország kivitele emelkedett, behozatala csökkent tavaly novemberben – derül ki a német statisztikai hivatal (Destatis) honlapján csütörtökön közzétett adatokból.
A Destatis számításai szerint az export 2,1 százalékkal, 127,3 milliárd euróra emelkedett októberhez képest, az import pedig 3,3 százalékkal, 107,6 milliárd euróra csökkent. Novemberben 19,7 milliárd euró mérlegtöbblet alakult ki az októberi 13,4 milliárd eurót követően. Érdekes a kereskedelmi kapcsolatok átalakulása is, ami az Egyesült Államok felértékelődését, az EU, Kína és Oroszország visszaszorulását mutatja.
Németország exportja az Európai Unióba 67,8 milliárd eurót tett ki, az onnan származó importja 55 milliárd eurót, októberhez képest a kivitel 1,7 százalékkal, a behozatal 4,4 százalékkal csökkent.
Németország legnagyobb exportpiaca az Egyesült Államok, ahová novemberben az előző havihoz képest 14,5 százalékkal, 14 milliárd euróra nőtt a kivitel. A Kínába irányuló export 4,2 százalékkal, 6,6 milliárd euróra csökkent, az Egyesült Királyságba pedig 8,6 százalékkal, 7,2 milliárd euróra emelkedett.
A legtöbb import Kínából érkezett Németországba, novemberben ez 13,4 milliárd eurót tett ki, ami 3,1 százalékos csökkenést jelent októberrel összevetve. Az Egyesült Államokból származó behozatal 3,7 százalékkal, 7,2 milliárd euróra esett, míg az Egyesült Királyságból 4,7 százalékkal, 2,8 milliárd euróra süllyedt – írja az MTI.