Tízszeresen térülne meg az országnak, ha évi egymillió forintot költenénk egy-egy szegény gyerek támogatására

Ha az állam 15–20 év leforgása alatt összesen 20–25 millió forinttal támogatná egy-egy gyermek életútját, az 280–300 millió forinttal növelné az ország GDP-jét egy támogatott gyermekek teljes felnőttkora alatt. Többek között erről is beszélt Bódis Kriszta, a Van Helyed Alapítvány alapítója a Most jövök egyik novemberi adásában. Ezek a számok azt jelentik, hogy a befektetett pénz tíz-tizenötszörösen térülne meg az országnak. Sőt, a Van Helyed számításai szerint ha állami szinten alkalmaznák az ő módszertanukat, integrálnák azt az állami ellátásba, annak már a GDP-ben is kimutatható hatása lenne, a bruttó hazai termék hosszú távon akár stabilan 3 százalékkal is növekedhetne. A rendszer állami szintű működtetése a költségvetésben szereplő összegek viszonylatában egy nem kicsi, de kellő állami akarat mellett kigazdálkodható tétel lenne, ami összességében nagy hasznot hajtana az ország gazdaságának.

Ebben a cikkben azt mutatjuk be, hogyan is jöttek ki a Bódis Kriszta által bemutatott számok, milyen adatokat és milyen módszertant használtak a kutatásban, és megnézzük, hogy a jelenlegi költségvetésben pontosan mekkora tételt jelentene a rendszer állami szintű működtetése.

Egy feneketlen kút lenne az esélyteremtés?

A számításokról Gauder Milán közgazdásszal, a Mastercard kártyaszolgáltató volt globális alelnökével, a Van Helyed Alapítvány támogatójával, a Forbes 2024 Év Filantrópja díj nyertesével beszélgettünk. A Bódis Kriszta által bemutatott hatástanulmányt egy közgazdászokból és tanácsadókból álló szakmai műhely készítette. A szakmai műhely és annak tagjai nem vállalták a nyilvános szereplést, így Gauder osztotta meg velünk a számítások és eredmények részleteit.

A hatástanulmány ötlete Gauder Milántól származik, ő ugyanis már korábban is részt vett ehhez hasonló kutatás elkészítésében az ENSZ Világélelmezési Program (WFP) részére. A WFP alapvetően a háborúk vagy természeti katasztrófák utáni iskolai közétkeztetés megszervezésével foglalkozik szerte a világban. A WFP a Mastercarddal együttműködésben több országban, például Srí Lankán, Kamerunban vagy Bhutánban azt vizsgálta, hogy ahol több mint 10 éve működik ilyen közétkeztetés, ott mennyivel nagyobb arányban járnak a gyerekek iskolába, mennyivel jobbak a tanulmányi eredmények, többen tanulnak-e tovább, mint ahol ez a szolgáltatás még hiányzik. A kutatás eredménye minden országban egyértelmű volt:

a közétkeztetés az éhezés csökkentése mellett növelte az iskolába járó gyerekek számát és ezzel együtt a továbbtanulási arányt is, ez pedig a régió GDP-jét is mérhetően növelte a következő évtizedekben.

Kijelenthető tehát, hogy a közétkeztetés megszervezése egy társadalmi szinten sokszorosan megtérülő beruházás volt ezekben az országokban.

„Sokszor hangzott el az elmúlt évtizedekben, hogy a különböző szociális, esélyteremtő programok igazából olyanok, mint egy feneketlen kút, amibe csak ömlik a pénz mindenféle fenntartható hatás és eredmény nélkül” – mondja Gauder. Ezt a kijelentést azonban semmilyen kutatás nem támasztotta alá vagy cáfolta meg, Magyarországon sem az állami, sem a magánszektorban nem készült nyilvános tanulmány ezeknek a programoknak a szélesebb értelemben vett társadalmi hatásáról.

A Van Helyed rendszerébe bekerült gyermekek életében viszont kimutatható, hogy egyértelműen pozitív változások történtek: sikeresen kitörtek a szegregátumból, szakmát szereztek és munkába álltak, vagy éppen továbbtanultak egyetemen. Az ózdi kistérség szegregátumaiban (a Van Helyed is ebben a régióban működteti a rendszerét) az iskolás korú gyermekek 70 százaléka végzi el az általános iskolát, a 8 általánost elvégzőknek viszont mindössze 2 százaléka tanul tovább valamilyen középiskolában.

A térségben tehát már az általános iskolából is sokan kiesnek, középfokú oktatásba viszont már csak nagyon kevesen kerülnek be, befejezni pedig még kevesebben tudják azt. Ez a kis szám azonban még tovább csökken, mivel a középiskolát elkezdők mindössze egyharmada szerez szakmát vagy érettségit. A felsőoktatásig pedig csak nagyon ritkán és nagyon kevesen jutnak el.

A Van Helyed rendszerében viszont az összes gyerek befejezi az általános iskolát és tovább is tanul. A középiskolát elvégzők aránya is 95 százalék, 50 százalékuk pedig még a felsőoktatásba is bekerül.

Arról azonban, hogy milyen gazdasági hatása van a rendszernek, sokáig nem voltak pontos számok, ennek a vizsgálatára vállalkozott a már fentebb említett szakmai műhely. Hatástanulmányukban azt vizsgálták részletekbe menően, hogy milyen hatása van a Van Helyed rendszerének, van-e gazdasági eredménye annak, hogy elmaradott vidékekről nagy számban tanulnak tovább gyerekek ahelyett, hogy már az általános iskolai oktatás közben kiesnének az iskolarendszerből.

Már mérhető a rendszerük hatása

Gauder szerint a Van Helyed működéséből származó számoknál nincs jelenleg pontosabb adat, ha az esélyteremtő programok hosszú távú hatását akarjuk vizsgálni. A rendszer már 10 éve működik, jelenleg 150 gyermeket patronálnak, és több mint 100 patronáltjuk szerzett szakmát, érettségit, állt munkába vagy ment egyetemre. A gyerekek mellett a Van Helyed rendszere kiterjed a patronáltak családjaira, közösségeire is. Többek között védőnői és családtervezési tanácsadást és közösségi programokat is szerveznek, de segítséget nyújtanak a családok lakhatásának megoldásában is.

A rendszer egészét nézve körülbelül 1000 emberrel vannak kapcsolatban a Van Helyed által nyújtott különböző szolgáltatásokon és ellátásokon keresztül. Ez összességében már kellően hosszú időtáv, és elég nagy résztvevőszám ahhoz, hogy a program eredményei, hatása mérhető legyen. Hatástanulmányokat egyébként más, itthon működő esélyteremtő programok is készítenek időről időre. A dányi és bagi roma szegregátumokban működő Bagázs Közhasznú Egyesület 2021-ben készített például olyan kutatást, amelyben a szervezet tevékenységei által létrehozott társadalmi hasznokat számszerűsítették. A GDP és a továbbtanulás összefüggését vizsgáló hatástanulmányt viszont a Van Helyeden kívül más szervezet még nem készített.

A kutatás megkezdésekor azzal a feltételezéssel éltek, hogy egy ember GDP-hozzájárulását (vagyis hogy „mennyi GDP-t” termel) abból lehet kiszámítani, hogy mennyi munkabért kap. Első lépésként a különböző végzettséggel rendelkezők átlagjövedelmét kellett megállapítaniuk. Ehhez a KSH adatait használták fel, ami külön statisztikát vezet a bruttó átlagkeresetekről a legmagasabb iskolai végzettség szerint. A grafikonról jól látszik, hogy minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik valaki, annál több a jövedelme.

Ezután azt becsülték meg, hogy az egyes végzettségekkel rendelkezők hány évet fognak eltölteni a munkaerőpiacon, vagyis hány évet fognak dolgozni. Azzal számoltak, hogy aki kevesebbet tanul, vagyis alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezik, az korábban megy dolgozni. Azzal ugyanakkor nem számoltak, hogy az alacsonyabb jövedelműeket – jellemzően rosszabb egészségügyi állapotuk miatt – esetleg leszázalékolják vagy korábban kikerülnek a munkaerőpiacról, mivel ez egy nehezen mérhető adat. Ezek alapján úgy kalkuláltak, hogy a 8 általánost elvégzők vagy a tankötelezettség után munkába állók 47, az érettségivel rendelkezők 44, a főiskolát vagy egyetemi alapképzést elvégzők átlagosan 41 évet fognak dolgozni.

A KSH-tól származó havi átlagfizetéseket éves fizetéssé alakítva, majd felszorozva a munkával eltöltött évek számával, megkapjuk az egyes végzettségekkel rendelkezők összfizetését, amit az életük során keresni fognak. A 8 általánossal rendelkezők esetén ez körülbelül 198,5 millió forint, érettségizetteknél 283 millió forint, főiskolai vagy egyetemi alapképzéssel rendelkezőknél pedig 351 millió forint. Mesterképzéssel azért nem számoltak, mert erről még nincsen megfelelő statisztika a programjukból.

Végül a programban résztvevők GDP-hozzájárulási többletét úgy számolták ki, hogy akik a célcsoportjukból (jellemzően a szegregátumokban élő, hátrányos helyzetű gyerekek közül) nem kerülnek be a programba, azok legjobb esetben csak 8 általánost fognak elvégezni, akik bekerülnek, azok fele-fele arányban középiskolai végzettséget, érettségit vagy szakmát, vagy pedig felsőfokú diplomát szereznek. Ez alapján az érettségivel és a főiskolai vagy alapszakos diplomával rendelkezők összfizetésének átlagát vették, ebből pedig kivonták a 8 általánost elvégzők összfizetését. Ennek a két értéknek a különbsége mutatja meg a programban résztvevők GDP-hozzájárulási többletét.

A becslés alapján a Van Helyed patronáltjai a munkaerőpiacra kikerülve éves szinten 3-3,3 millió forinttal többel járulnak hozzá az ország GDP-jéhez a programba be nem vontakhoz képest.

Hosszú távon nagyon jól járna az ország

A kutatás második felében azt vizsgálta a szakmai műhely, hogy milyen gazdasági hatása, milyen megtérülése lenne a programnak, ha azt legalább részben kiterjesztenék állami szintre. A KSH adatai szerint a 2023/24-es tanévben 1,9 millióan vesznek részt a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintjein. Közülük nagyjából 150 ezren tartoznak a legszegényebb társadalmi csoportba, vagyis abba, amelybe a Van Helyed programjában részt vevők is jellemzően tartoznak.

A Van Helyed jelenleg éves szinten 1-1,5 millió forintot költ minden egyes, a programban részt vevő gyerekre. Habár Bódis szerint ennél jóval többet is lehetne költeni, az állami szintű program esetében is ezzel a ráfordítással számoltak, mivel a mostani eredményeket is ekkora ráfordítással érték el. Ez a ráfordítás szükséges, a rendszer felépítésének megfelelően 15-20 éven keresztül. Ezek alapján

egy gyermek támogatása a munkába állásig összesen 20-25 millió forintba kerülne az államnak,

a program országos működtetése éves szinten pedig 150 milliárd forintos kiadást jelentene a központi költségvetésnek. Viszonyításképpen, tavaly rezsivédelemre 917 milliárd forintot, a honvédelmi alapra pedig 1300 milliárd forintot költött az állam.

Az tehát jól látszik, hogy bár nem kis kiadás lenne ez az államnak, de ha akarat lenne rá, akkor ki lehetne gazdálkodni ezt az összeget. Ezzel pedig gyakorlatilag az összes, leszakadt régióban élő gyermeknek legalább átlagos esélyeket tudna adni az állam. Ez hatalmas előrelépés lenne ezekben a régiókban, ahogy azt a Van Helyed példája is mutatja. Ha az egyenlő esélyek megteremtésének morális érve nem győzné meg az állami vezetést, akkor érdemes megnézni, hogy megtérülne-e az államnak ebbe a programba fektetni. A válasz: igen, nagyon is.

Már a Van Helyed szakmai műhelyének konzervatívnak mondható számításaiból is az látható, hogy nemzetgazdasági szinten többszörösen megtérül a gyermekenként 15-20 év alatt befektetett 20-25 millió forint. „Nem lesz mindenki diplomás, de nem is ez a cél, sokan szakképzettek, iparosok lesznek” – mondja Gauder. A magasabb iskolai végzettségből származó jövedelemtöbbletből a munkával eltöltött 40-45 év alatt átlagosan körülbelül 120 millió forinttal fognak többet keresni, ennek csak az adó és járulékvonzata több mint 40 millió forint fejenként, kétszerese a gyermekenként befektetett összegnek.

A GDP-hozzájárulás azonban több, mint a 120 milliós többletjövedelem. Ez az érték még tovább növekszik, mivel a magasabb jövedelemből többet fogyasztanak az emberek, vásárolnak, különböző szolgáltatásokat vesznek igénybe, ami így a gazdaság más területein is növekedést, további munkahelyeket és adóbevételeket eredményez. Ez az úgynevezett multiplikátorhatás, ami tovább növeli egy ember GDP-hozzájárulását. Magyarországon átlagosan 2,5-szeres szorzóval lehet számolni, vagyis a 120 millió forintos jövedelemtöbblet 300 millió forintos GDP-hatást jelent.

Ha a 150 ezer legszegényebb gyereket lebontjuk „évfolyamokra”, akkor egy évfolyamba körülbelül 7-8000 gyermek tartozik. Ez az egy év alatt született gyermekek tizede.

Ha már csak egy ilyen évfolyammal végigcsinálná az állam ezt a programot, akkor ők a munkába lépésüktől számítva évente 53 milliárd forinttal járulnának hozzá az ország GDP-jéhez.

A munkával eltöltött 40-45 évük alatt ez összesen 2100-2400 milliárd forintos GDP-növekedést eredményezne, vagyis ennyi idő alatt közel 3 százalékkal növekedne az ország gazdasági teljesítménye. A rendszert persze nem egy évfolyammal kéne működtetni, hanem ideális esetben minden évben bekerülne a programba 7-8000 gyermek, és körülbelül ugyanennyi kerülne ki a munkaerőpiacra, valamilyen középfokú vagy felsőfokú végzettséggel. A gazdasági hatás tehát akár már ennél korábban is kimutatható lenne, hosszú távon pedig stabilizálódna is ezen a szinten.

Viszonyításképpen, a kormány jövőre körülbelül ekkora gazdasági növekedésben reménykedik, a jövő évi költségvetésben pedig több száz milliárd forintot terveznek költeni gazdaságfejlesztésre (vállalkozásfejlesztésre például összesen 409 milliárd forintot szánnak).

Gauder szerint nem titok, hogy a programjuk alapvetően hosszú távon térül meg, akkor viszont nagyon. A jelentős GDP-növekményen kívül pedig vannak indirekt hatásai is. A programnak köszönhetően létrejövő képzettebb munkaerő magasabb hozzáadott értékű munkát tud majd végezni, ami fontos az ország versenyképessége szempontjából. „Nem kellene az új autó- és akkugyárakba, de a vendéglátásba sem ázsiai vendégmunkásokat behozni, ha lenne képzett munkaerő” – mondja Gauder.

A program idővel csökkentené a szociális ellátórendszerre nehezedő terheket, miután kevesebben lennénk segélyre vagy közmunkára utalva. A magasabb jövedelemmel jellemzően együtt járó egészségesebb életmód miatt az állam egészségügyi kiadásai is csökkenhetnének. A kiadások csökkenése mellett a költségvetés bevételi oldala is javulna, mivel a magasabb végzettségű és így magasabb keresetű munkavállalók több adót fizetnek be az államnak a fizetésük és a fogyasztásuk után egyaránt.

Ha a mindenkori kormány pénzt fektetne abba, hogy záruljon az olló az átlag és a legszegényebb 10 százalék között, annak már látható gazdasági és társadalmi eredménye és haszna lenne.

„Önmagában a Van Helyed nem egy csodaprogram, vagy recept, ami varázsütésre megold mindent” – mondja Bódis. A változáshoz szerinte olyan társadalompolitikai intézkedésekre van szükség, amik a hosszú távú esélyegyenlőséget, egyenlő hozzáférést tartják szem előtt. Ennek szellemében kell átalakítani és összehangolni elsősorban az oktatást, a szociális ellátórendszert, egészségügyet és lakhatást. Ehhez jó modell lehetne a Van Helyed rendszere, amit be lehetne építeni egy új állami rendszerbe.

Bódis Krisztával, a Van Helyed alapítójával már többször forgatott a Telex. 2023 áprilisában Ózdon néztük meg hogyan működik a program, novemberben pedig a Most jövök adásában Fábián Tamás beszélgetett Bódissal.