Nagykanizsán továbbra is a város cége fogja szállítani a hulladékot

2025. január 3. – 16:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jogfolytonossággal és változatlan bérrel kész átvenni a nagykanizsai kukásokat a Molhoz tartozó MOHU és a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (KHG) – közölte az MTI-vel a MOHU és a KHG közös közleményben pénteken. Péntek estére viszont kiderült, hogy január 6-tól, hétfőtől „visszaáll a rend” Nagykanizsán, és ugyanaz a városi cég fogja gyűjteni a szemetet, ami eddig is tette.

Az ügy előzménye, hogy az új év első napján tüntetők állták el annak a cégnek a kijáratát, amely átvette Nagykanizsán és a környező településeken a szemétszállítást. A tüntetők azt akarták megakadályozni, hogy elinduljanak a kukásautók a telephelyről, így tiltakoztak az ellen, hogy a helyi önkormányzati cég helyett január 1-től a KHG látja el a térségben a szemétszállítási feladatokat.

Horváth Jácint, Nagykanizsa ellenzéki polgármestere azt mondta, szerinte ezzel elrabolták a várostól a szemétszállítást. „Nagykanizsa vagyonát semmizték ki néhány nap, néhány hét alatt egy teljesen tisztességtelen tárgyalási, illetve nem tárgyalási folyamat során” – mondta. A polgármester szerint kaposvári fideszes érdekkörök akarták megszerezni maguknak a nagykanizsai hulladékszállítást, a MOHU pedig ehhez asszisztált végig az elmúlt hónapokban.

Horváth a Telexnek azt mondta, úgy tudja, a KHG olyan kukásokat is foglalkoztat, akik a Nagykanizsától majdnem 150 kilométerre fekvő Tamásiból érkeztek. Azt is állította, hogy a kaposvári cég a helyi, nagykanizsai kukásoknak a korábbihoz képest kevesebb pénzért, próbaidőért cserébe ajánlotta fel, hogy folytathatják a munkát a városban.

A MOHU és a KHG mostani közleménye ezt tagadja, azt írták, a nagykanizsai szemétgyűjtést korábban ellátó nagykanizsai Viridis-Pannónia drágábban végezné a feladatot, ami veszélyeztetné a lakossági rezsicsökkentést. „A témában tárgyaltak a Viridis-Pannónia vezetésével és a nagykanizsai polgármesterrel, ennek ellenére a Viridis-Pannónia több esetben akadályozta a munkát Nagykanizsán, és félrevezető információkat szivárogtatott az alkalmazottaknak” – írták.

„A MOHU elutasít minden erőszakos cselekedet, és álhírterjesztést. A munkatársak megfélemlítése és a szemétszállítás akadályoztatása elfogadhatatlan. Cél, hogy Nagykanizsán zavartalanul folytatódjon a munka”

– áll a közleményben.

Hozzátették, hogy a MOHU a koncesszióban vállalta, hogy a lakosságnak a rezsicsökkentett áron biztosítja a szemétszállítást, ettől egyetlen esetben sem térhet el. A Viridis-Pannónia által kínált árral azonban nem garantálható, hogy a magas díjak miatt ne a lakosság fizesse meg a különbözetet. Ezért a MOHU-t képviselő régiókoordinátor az olcsóbb, költséghatékonyabb, de magas színvonalú ajánlat mellett döntött, így a kaposvári KHG végezheti a jövőben ezt a feladatot.

A közlemény szerint a KHG jelezte a nagykanizsai cégnek, hogy számít a Viridis-Pannónia munkatársaira, akiket jogfolytonossággal, ugyanolyan bérezéssel vennének át. „A tárgyalások során a Viridis-Pannónia vezetése jóval magasabb díjat ajánlott a hulladékbegyűjtésért, miközben a munkatársaknak ugyanazt a bért fizetné, mint a kedvezőbb ajánlatot adó KHG” – írták a közleményben. Állításuk szerint egyes nagykanizsai vezetők, illetve a cég egyes tisztségviselői félretájékoztatják az alkalmazottakat és a lakosságot. „Valótlan állítás az is, hogy a KHG Kaposvárról látná el a feladatot. A cég Nagykanizsán nyitott telephelyet, ott működteti az ügyfélszolgálatot és nagykanizsai alkalmazottakkal dolgoznak jelenleg is” – írták.

Péntek este Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő rövid Facebook-videót tett közzé, amelyben azt mondta: „Megszületett az egyezség, Nagykanizsán továbbra is a város cége fogja szállítani a hulladékot, és ami a legfontosabb, mint ott dolgozónak megmarad a munkahelye.” A nagykanizsai NFV-Pannonia Cégcsoport pedig arról számolt be, hogy január 6-tól „visszaáll a megszokott rend, és a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. gyűjti a korábbi 112 településen a hulladékot”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!