A gyenge ipar és az aszály húzta recesszióba Magyarországot

2024. december 3. – 09:16

Másolás

Vágólapra másolva

A mezőgazdaság és az ipari termelés visszaesése húzta vissza leginkább a magyar GDP-t a harmadik negyedévben, amikor a bruttó hazai termékének volumene 0,7 százalékkal visszaesett – ez derült ki a KSH harmadik negyedéves GDP-növekedésre vonatkozó második, részletesebb becsléséből. A statisztikai hivatal a második becslésnél közli részletesebben, melyik szektor mennyit nőtt vagy esett vissza, így ilyenkor derül ki igazán, hogy mitől is csökkent egymás után két negyedévben is a GDP, és ezzel hogyan fordult technikai recesszióba a magyar gazdaság, még a leginkább borúlátó elemzőket is meglepve.

A most megjelent adatok szerint az ipari termelés visszaesése 1,1 százalékkal, az aszállyal küzdő mezőgazdaság 0,6 százalékkal húzta le a GDP volumenét.

Az ipar teljesítménye 4,4, azon belül a feldolgozóiparé 6,2 százalékkal csökkent. Az ipari ágazatok közül a járműipar és a villamos berendezés gyártása járult hozzá legnagyobb mértékben a csökkenéshez, míg a gumi- és műanyagtermékek gyártása és az élelmiszeripar ezt valamennyire tudta ellensúlyozni. Az építőipar hozzáadott értéke 4 százalékkal csökkent, ez 0,2 százalékkal fogta vissza a növekedést. Legnagyobb mértékben a mezőgazdaság volumene esett vissza, 14,9 százalékkal, ami a KSH szerint leginkább az aszálynak tudható be. A szolgáltatások volumene 1,9 százalékkal nőtt.

A felhasználási oldalon érdekes, hogy bár a kormány, elsősorban Nagy Márton és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői sokat hangoztatják, hogy a fogyasztás húzza vissza a GDP-t, mert a magyarok nem mernek eléggé költeni, a KSH friss adatai szerint a fogyasztás 4,2 százalékkal bővült a harmadik negyedévben éves alapon. Ezzel a fogyasztók 2,1 százalékkal húzták fel a GDP volumenét. Ezt viszont teljesen lenullázta a bruttó felhalmozás 4,9 százalékos csökkenése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!