Megint 415 forint fölött járt az euró

2024. december 3. – 09:32

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd délelőtt ismét gyengülni kezdett a forint, az euró árfolyama átlépte a 415 forintos szinten. A kereskedés kezdetén a forint még valamennyit erősödött a 414,98-as hétfői záróárfolyamhoz képest, és tartotta is ezt a szintet, egészen nagyjából 8.30-ig, amikor megjelent a KSH második becslése a harmadik negyedéves GDP-ről. Ebből kiderült, hogy leginkább a feldolgozóipar és a mezőgazdaság visszaesése miatt lett a vártnál is rosszabb, 0,7 százalékos a GDP visszaesése, és került technikai recesszióba a magyar gazdaság. Az euró forintban kifejezett árfolyama ezután egészen 415,3 forintig is emelkedett, aztán ismét visszament valamivel 415 forint alá.

A dollárral szemben valamennyit erősödött a forint, 395,1 forint körül áll az árfolyama, egy brit font pedig 500,77 forintba kerül kedd délelőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!