Nem állítják vissza Elon Musk rekordnagyságú, 56 milliárd dolláros fizetését, mondta ki a delaware-i bíróság másodjára is, egy több hónapig tartó vita után. Delaware államban először idén januárban blokkolta a bíróság Elon Musk rekordösszegű kifizetését, amit a Tesla vezérigazgatói még 2018-ban ítéltek meg neki. A bírósági döntés után a részvényesek újra megszavazták neki a gigafizetést, a bíróság viszont ezt újra elutasította.
A bíró megerősítette a januári döntést, amely azzal érvelt, hogy az igazgatótanácsra túl nagy befolyást bír Elon Musk, így nem jogszerű, hogy ők döntenek a fizetéséről. A Tesla azt ígérte, fellebbezni fognak a mostani döntéssel szemben, mert „hibásnak” tartják azt. Elon Musk cége a közösségi oldalon azt írta, hogy ez a döntés azt jelenti, hogy „a delaware-i cégeket a bírók és a felperesek ügyvédei vezetik, nem pedig a jogos tulajdonosok”.
A bíróság szerint az Elon Musknak beígért fizetés a valaha volt legnagyobb kifizetési csomag lett volna, a cég viszont ennek a tisztességességét nem tudta bebizonyítani. Idén a cégen belül jelentős vitákat váltott ki Musk vezetői stratégiája, ezután kellett a milliárdosnak azért küzdenie, hogy megtarthassa a valaha volt legnagyobb fizetési csomagot, amelyet amerikai tőzsdén jegyzett cég vezetőjének valaha odaítéltek. A kereseteket egy részvényes nyújtotta be és vitte bíróságra az ügyet: szerinte jelentős túlfizetésről van szó. A béralku hozzásegítette Muskot ahhoz, hogy a világ egyik leggazdagabb embere lehessen.
Elon Musk a Twitter megvásárlásával új platformját arra használta, hogy Trump-párti nézeteit széleskörben ismertesse, az amerikai választás óta pedig pozíciója egyre erősödik. Donald Trump korábbi ígéretéhez hűen kormányzati pozíciót adott Elon Musknak: ő fogja vezetni az új, kormányzati hatékonyságnövelő bizottságot. A Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (Department of Government Efficiency, DOGE – kikacsintás a Musk által támogatott kriptovalutára, a dogecoinra) célja Trump szerint az lesz, hogy csökkentse a kormány pazarlását, és megvágja az amerikai költségvetést.
(BBC)