Nagy Márton: Varga Mihály kimozdítja majd a mélypontról a kormány és a jegybank kapcsolatát

2024. november 29. – 09:50

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Márton szerint Varga Mihály kiváló vezetője lesz a jegybanknak, aki szerinte az elmúlt években bizonyította, hogy elhivatott Magyarország és a magyar gazdaság megerősítése iránt – erről beszélt Orbán Viktor bejelentése után az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter. Mint mondta, meggyőződése szerint Varga képes lesz arra, hogy

„a stabilitás megerősítése mellett új javaslatokkal támogassa a gazdaság növekedését, és arra is, hogy kimozdítsa mélypontjáról a kormány és a jegybank kapcsolatát.”

Nem túl meglepő, hogy Nagy Márton üdvözli Varga jelölését, hiszen ismert, hogy a korábban a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként dolgozó Nagy nagyon rossz viszonyban volt főnökével, Matolcsy Györggyel, sőt, a kormány és a jegybank rossz viszonya is részben erre a személyes konfliktusra vezethető vissza. A napokban Nagy Márton arról beszélt, hogy Matolcsy György, miután kirúgta őt a jegybanktól, „utána akart nyúlni”, felhívta az összes magyar bankvezetőt és el akarta lehetetleníteni Nagyot, akiben csak Orbán Viktor bízott.

Az MNB Nagy kijelentéseire közleményben reagált, amely szerint Nagynak „szakmai hibák sorozata, elfogadhatatlan vezetői stílusa és jegybankárhoz méltatlan viselkedése” miatt kellett távoznia a jegybanktól, távozása után pedig „sem Matolcsy György, sem a jegybank más vezetője semmilyen módon nem foglalkozott Nagy Márton jövőjével”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!