Összeszedték, milyen autók vásárlására lehet majd legkönnyebben felhasználni a munkáshitelt

2024. November 20. – 10:31

568

Összeszedte a hasznaltauto.hu és a money.hu, milyen autókra használhatják majd fel szerintük legkönnyebben a jogosultak a januártól rendelkezésre álló kamatmentes munkáshitelt. Ahogy korábban írtuk, erre az olyan, legalább heti 20 órában dolgozó 17 és 25 év közötti fiatalok lesznek jogosultak, akik nem folytatnak felsőfokú tanulmányokat.

A tízéves futamidejű kamatmentes hitelért cserébe vállalni kell, hogy az adósok legalább 5 évig bejelentett magyarországi lakcímmel rendelkeznek és dolgoznak – vagyis nem lépnek le külföldre melózni. A hitel törlesztése az első és a második gyerek születésénél a 2-2 évig szünetel, a második gyerek után elengedik a még fennálló tartozás felét, a harmadiknál pedig az egészet.

Míg a korábbi, államilag támogatott hitelkonstrukciókat főleg ingatlan vásárlására voltak alkalmasak, a maximum 4 millió forintos munkáshitelnél ez nem nagyon merül fel. Kézenfekvő, hogy ebből a fiatalok autót vegyenek, amivel a munkába járásuk is könnyebbé válhat, de akár a munkavégzéshez szükséges eszközök szállítását is meg tudják oldani.

Igen ám, de a 4 millió forintból egy új vagy néhány éves autó már nem jön ki, a money.hu és a hasznaltauto.hu közleménye szerint így jó eséllyel 10 év körüli vagy annál idősebb használt autókat lehet venni ennyi pénzből. Összegyűjtötték a legnépszerűbb 4 millió forint alatti kombi autókat, ezek:

Forrás: hasznaltauto.hu
Forrás: hasznaltauto.hu

„A 10 jelenleg legkeresettebb kombi közül az Opel Astra és a Ford Focus lehet praktikussága miatt ideális választás fiatalok számára, mivel tágas csomagterük lehetővé teszi szerszámok és egyéb munkához szükséges eszközök szállítását. Ha pedig elsősorban a városi közlekedés a cél, a kisebb teljesítményű benzines modellek kínálnak gazdaságos megoldást, míg egy Audi A4-es vagy a BMW 3-as sorozat egy kis prémium élményt is nyújthat azoknak, akik az elegánsabb autók iránt érdeklődnek” – mondta Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere.

„Amennyiben viszont valaki fiatalabb vagy teljesen új autó vásárlásán gondolkodik, a munkáshitel összege önmagában nem fedezi terveket, viszont hatékony kiegészítő finanszírozási eszköz lehet. A 4 millió forintot meghaladó összeget más forrásból szükséges előteremteni, erre lehet alkalmas az autóhitel, vagy személyi kölcsön. Fontos azonban, hogy a bankok jellemzően 18 éves kortól adnak személyi hitelt, de akad olyan pénzintézet is, amelyik 21 éves kornál húzza meg az alsó határt. Egy 18 éves hiteligénylőtől adóstárs bevonását is elvárhatják és több bank el is várja” – tette hozzá Korponai Levente, a money.hu vezetője.

A munkáshitel feltételeiről, körülményeiről és lehetséges hatásairól ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!