Országosan 9 százalékkal nőttek a lakásárak az elmúlt egy évben

2024. október 28. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

3,9 százalékkal emelkedtek Budapesten a lakásárak 2024 második negyedévében, ezzel szemben a vidéki városokban 0,4 százalékkal, a községekben 2,8 százalékkal csökkentek az MNB legfrissebb lakásárindexe alapján. Éves összevetésben a fővárosi növekedési ütem 9,3 százalékra gyorsult, ugyanez az adat a vidéki városokban 8,7, a községekben 9,1 százalék, azaz ennyivel haladták meg az árak az előző év azonos időszaki szintjét. Az MNB összefoglalója szerint országos átlagban stagnáltak az árak (+0,2 százalék), a lakásárak 2024 második negyedévében, éves alapon viszont összességében már 9,3 százalékkal emelkedtek.

Régiós lebontásban így alakultak az árváltozások 2023 és 2024 második negyedéve között:

  • Nyugat-Dunántúl: 7,5 százalék;
  • Közép-Dunántúl: 8,0 százalék;
  • Dél-Dunántúl: 5,9 százalék;
  • Pest: 7,4 százalék;
  • Budapest: 9,3 százalék;
  • Észak-Magyarország: 5,8 százalék;
  • Észak-Alföld: 9,4 százalék;
  • Dél-Alföld: 13,1 százalék.

Október közepén az Ingatlan.com Telexhez eljuttatott elemzése arra jutott, hogy már most is egyre gyorsul a magyarországi lakásárak emelkedése, de jövőre még ennél is nagyobb, legalább 10–15 százalékos drágulás várható. Az állampapírokból és nyugdíj-megtakarításokból 1000 milliárdos nagyságrendű pénzeső hullhat az ingatlanpiacra, ami főleg a budapesti és a nagyobb városokban lévő házakba és lakásokba mehet majd.

Azt, hogy miért drágulnak ilyen ütemben a lakások Magyarországon, a Telexen tavaly egy kisfilmben mutattuk be, amit itt lehet megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!