A Ford vezérigazgatója bevallotta: fél éve egy kínai elektromos autóval jár, és a jövőben is azzal járna

2024. október 24. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

A Ford vezérigazgatójának annyira tetszik a Xiaomi elektromos autója, hogy nem is szeretne mást vezetni – írja a Business Insider. Jim Farley egy brit podcastban beszélt a kínai Xiaomi Speed Ultra 7-tel kapcsolatos élményeiről, miután az elmúlt fél évben egy ilyen autót vezetett.

A vezérigazgató a Xiaomiról is részletesen beszélt, azt mondta, hogy a gyártó nagyon jelentős erőt képvisel a járműiparban, ezt mutatja az is, hogy havonta 10-20 ezer darab autót adnak el, és már 6 hónapra előre el is van adva az összes autójuk, pedig egyelőre még csak Kínában árulják ezt a típust.

Farley már korábban is beszélt a kínai elektromos autót gyártásról. Egy májusi, Kínában tett látogatása után arról beszélt a Ford vezetőségének, hogy a kínai járműipar komoly fenyegetést jelent az amerikai autógyártókra. 2023-ban pedig a kínai állami tulajdonú Changan Automobile-nál tett látogatása után mondta azt, hogy lenyűgözte a kínai autók minősége, illetve hogy szerinte a kínai autóipar jóval előttük jár.

A kínai autógyártók dominálják jelenleg az elektromos autók piacát. A népszerűség azonban nem jelent feltétlenül nyereséget is. A Xiamoi SU7-es szériája a második negyedévben 252 millió dollár veszteséget okozott a vállalatnak, minden egyes eladott autón 9200 dollárt, közel 3,5 millió forintot veszítettek.

Ennek egyik oka, hogy a kínai autógyártók jóval olcsóbban árulják autóikat, mint a rivális európai és amerikai cégek. Az SU7 kezdő ára például 30 ezer dollár, vagyis nagyjából 11 millió forint, ami nem fedezi a fejlesztése és a gyártása költségeit. A vállalat a gyártási költségek csökkentésével tervezi elérni a nyereségességet, ehhez pedig a termelés felpörgetésére készül.

Farley nyilatkozata azért is érdekes, mert a Ford számai az elmúlt időszakban egyáltalán nem alakultak jól, az idei második negyedévet 1,14 milliárd dolláros veszteséggel zárta a cég, jelentős részben az elektromos autók iránti kereslet csökkenése miatt. Ennek megfelelően a cég augusztusban változtatásokat jelentett be korábbi stratégiájában, tisztán elektromos SUV-k helyett, hibrid változatokat fognak gyártani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!