Egyre több német nyugdíjas költözik Magyarországra, van, ahol már az idősek tizede német bevándorló

326

Több mint 11 ezer 60 évnél idősebb, Németországban született ember él Magyarországon, és jelentős részük Somogy és Zala vármegye Balatonhoz közeli részén lakik. Ezen a vidéken egy sor olyan település van, ahol a 60 évnél idősebbek között több mint tíz százalék a Németországban születettek aránya – derül ki Koós Bálint, Tátrai Patrik és Gábriel Dóra kutatásából, amelyet most a Portfolión ismertettek.

A kutatás kiemeli, hogy míg 2011-ben csak 22 ezer, 2022-ben már 38 ezer 60 év feletti külföldi állampolgár élt Magyarországon. Közben ráadásul az összetételük is megváltozott, korábban ugyanis jellemzően még a határon túli magyar közösségekből vándoroltak be a legtöbben Magyarországra (idősek is), mostanra azonban tendenciaszerűen emelkedik a nem magyar etnikumú, jellemzően Németországból, Belgiumból, Hollandiából és Svájcból érkezők aránya.

A kutatók szerint a számok azt támasztják alá, hogy Magyarország célországként kapcsolódott be az idősek nemzetközi vándorlásába, ez a folyamat pedig a jövőben felgyorsulhat, illetve tovább erősödhet. A lakóhelyválasztást szerintük jellemzően az befolyásolja, hogy a nyugat-európaiak nyugodt, természetközeli helyszíneken szeretnének élni a származási országuk áraihoz képest olcsóbban.

Az időskorú bevándorlók közül a legtöbben a németek vannak, akik a kutatók szerint a vidéki, belső perifériának tekinthető területekre költöznek. Legnagyobb koncentrációjuk Somogy és Zala vármegyében van, negyedük a Balaton környékén él. A kutatók térképre is rakták a német idősek magyarországi koncentrációját, ami itt látható:

Kép forrása: Koós Bálint–Tátrai Patrik–Gábriel Dóra: A Magyarországra irányuló időskori vándorlás területi jellemzői – különös tekintettel a németek által előnyben részesített lakóhelyekre / Területi Statisztika
Kép forrása: Koós Bálint–Tátrai Patrik–Gábriel Dóra: A Magyarországra irányuló időskori vándorlás területi jellemzői – különös tekintettel a németek által előnyben részesített lakóhelyekre / Területi Statisztika

A kutatás eredményei egybecsengenek azzal, hogy az MNB adatai szerint a koronavírus-járvány után ugrásszerűen megnőtt a Somogy és Zala vármegyében ingatlant vásárló külföldiek aránya. Ma már ebben a két vármegyében minden ötödik ingatlanvásárló külföldi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!