Már a munkatársakat toborozza a Revolut a magyarországi fióktelepéhez

2024. október 9. – 07:31

Másolás

Vágólapra másolva

Elkezdett Magyarországon toborozni a Revolut, ami nemsokára megnyitná a hazai fióktelepét – írja a Revb.hu és a Revinfo.hu. A cég karrieroldalán is megtalálható álláshirdetések szerint első körben a következő pozíciókra keresnek jelentkezőket:

  • Legal Counsel: aki a pénzügyi termékekhez kapcsolódó jogi kérdésekben tanácsot ad.
  • Regulatory Compliance Manager: aki az állami és EU-s szabályozások értelmezésével és alkalmazásával kidolgozza a céges szabályozásokat.
  • Finance Manager: aki a cég pénzügyi irányításában vállal szerepet.

Györffy Balázs, a Revolut egyik alkalmazottja a LinkedInen azt írta: „A Revolut hamarosan új fejezetet nyit Magyarországon! Ahogy a nyári híradásokból már értesülhettetek, teljes gőzzel dolgozunk a magyar fióktelepünk létrehozásán.”

A Revb.hu kiemeli, hogy a Revolut nem leánybankot nyit Magyarországon, hanem csak fióktelepet. Vagyis továbbra is a jelenlegi, litván bankbetét biztosítás vonatkozik majd a magyar ügyfelekre. Viszont cserébe lehetőség lesz magyar számlaadatok használatára, amivel könnyebb lesz például magyar munkabért fogadni.

A Revolut magyarországi terjeszkedéséről szóló cikkünkben azt írtuk, a fióktelep megnyitása azért fontos, mert:

  • A Revolut szolgáltatása annyiban tovább fejlődhet, hogy lesz majd magyar ügyfélszolgálata és panaszkezelése is.
  • Az ügyfeleknek lesz magyar bankszámlaszáma, akár könnyebben lehet a Revolut elsődleges bankkapcsolat.
  • Ha pedig már nagyobb arányban mennek ide a fizetések, akkor a szolgáltató látja az ügyfelek jövedelmét, könnyebben indíthat hitelezési szolgáltatást.
  • Általában is képes lehet a magyar sajátosságokra, az azonnali fizetésre, vagy a magyar szabványoknak megfelelő fizetési kérelemre, QR-kódos fizetésre.

De azért hátrányai is lehetnek a szorosabb magyar kontrollnak, hiszen a magyar szabályozók sokféle szigorú kötöttséget írnak elő a hazai pénzügyi szolgáltatóknak, és vannak olyan illetékek, adók is, amelyek eddig legfeljebb csak bemondásra kötelezték a Revolutot. Ezek hatósági felügyelete, ellenőrzése nehézség is lehet a cégnek.

Az MNB sokat kritizálja, hogy amennyiben a Revolut csak határon átnyúló szolgáltatásként szolgálja ki magyar ügyfeleit, akkor a jegybank által nehezebben felügyelhető, és az ügyfelek is bonyolultabban képviselhetik az érdekeiket. Valójában az MNB jobban örülne egy magyar leánybanknak, mint a fióktelepnek, de ez azért egy köztes megoldás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!