Visszaosont a 400-as sáv alá a forint-euró árfolyam

2024. október 8. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

Másfél éves mélyponton járt a forint a napokban, elérte a 402-es határértéket is, kedden délután azonban ismét visszatért a kritikusnak tűnő 400-as szint alá. A Google Finance adatai alapján a forint-euró árfolyam kedden délután mérséklődött, a cikk írásának időpontjában sem haladta még meg a 400-as árfolyamot. Egy amerikai dollárért a cikk írásakor 364, 09 forintot kell fizetni.

Fotó: Google Finance
Fotó: Google Finance

A forint félév után először október 4-én, pénteken lépte át a 400 forintos lélektani határt az euróval szemben, miután két nappal előtte, október 2-án, szerdán a közel-keleti konfliktusra reagálva gyengülni kezdett.

Ahogyan az a közel-keleti konfliktus kiéleződése óta látható, a dollár erősödik, mert ilyen helyzetben sok befektető viszi szívesebben a pénzét a legbiztonságosabb devizába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!