Magyarország egyre kevesebbet exportál, de cserébe egyre kevesebbet is importál

2024. október 7. – 09:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az export euróban számolt értéke 4,1 százalékkal, az importé 4,2 százalékkal csökkent idén augusztusban az előző év azonos időszakához képest – írja a KSH. A külkereskedelmi egyenleg minimálisan, 10 millió euróval romlott, így 671 millió euró (265 milliárd forint) volt augusztusban.

A grafikonon látszik, hogy mind a behozatal, mind a kivitel 2020 végéig nőtt, azóta kisebb-nagyobb kilengésekkel csökken. 2021 végén és 2022 nagy részén a kettő egyenlege a negatív tartományban mozgott, 2023 eleje óta azonban a legtöbbször többet exportáltunk, mint amennyit importáltunk.

A mostani, 671 millió eurós egyenleg ugyan rosszabb, mint az egy évvel ezelőtti adat, de jelentősen jobb, mint az idén júliusi 167 millió eurós plusz. A külkereskedelemnek azért is van nagy jelentősége, mert befolyásolja a forint árfolyamát, vagyis ha sokkal többet exportálunk, mint importálunk, akkor javulhat a forint árfolyama.

Ez az egyenleg egyébként lehetne sokkal jobb is, ha nem lenne komoly válságban a magyar (és az európai) autó- és akkumulátorgyártás. A kereslet hiánya miatt magyar autó- és aksigyárak az utóbbi másfél évben visszafogták a termelésüket, nem működnek teljes kapacitáson, ami jelentősen csökkenti a magyar export értékét.

Arról, hogy ez miért van így, ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!