A török és katari gáz menti meg Magyarországot az oroszfüggéstől?

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter nemrég New Yorkban járt az ENSZ közgyűlésén. A híradások alapján találkozott orosz és fehérorosz kollégájával, de emellett Magyarország egy új csoportba sorolt barátaival, a „közvetítőkkel” is, olyan kormányokkal, amik közvetíteni kívánnak a háborúzó felek között. Ebben pedig (a kormány szerint Magyarország mellett) Törökország és Katar is élenjáró. De ez a két ország nemcsak geopolitikai, hanem energiapolitikai szempontból is nagyon érdekli a magyar kormányt. Szijjártó Péter szerint

„Törökország már most, Katar pedig a jövőben játszhat fontos szerepet a magyar energiaellátás biztonságában”.

A miniszteri gondolat úgy folytatódott, hogy a hazai földgázellátást legnagyobb részben biztosító Török Áramlat vezeték teljesen megbízható útvonal. Ezen a vezetéken már most is nagyjából annyi földgáz érkezett idén, mint a tavaly egész évben, több mint 5,5 milliárd köbméter, Szijjártó pedig arra tett utalásokat, hogy a török vezetéken török gáz érkezhet Magyarországra. Katarral pedig már meg is kezdődtek az érdemi egyeztetések arról, hogy miként lehet majd 2027-től bevonni a közel-keleti országból származó cseppfolyósított földgázt (LNG) a magyar energiamixbe. Szijjártó szerint most a lehetséges útvonalak felmérése zajlik.

Szijjártó Péter valójában azt tette, amit egy külgazdasági feladatokkal ellátott miniszternek tennie kell, vagyis diplomáciai találkozóin a jövő gazdasági együttműködési lehetőségeit kereste. Ugyanakkor érdemes ezeket a mondatokat olyan szempontból is megnézni, hogy reális lehetőségekről van-e szó, vagyis a Török Áramlat vezeték alkalmas lehet-e török gáz szállítására, illetve a katari LNG lehet-e addicionális gázforrása Magyarországnak.

A miniszter utalásai legalábbis kérdéseket vetnek fel és háttér-információkat igényelnek. A jelenlegi geopolitikai és gazdasági realitások, különösen a Gazprom, vagyis a legnagyobb orosz földgáz-előállító, -kereskedő és -szállító cég szerepe miatt ugyanis mindez nem ilyen egyszerű, vagyis nem adott, hogyha van „török” cső, amibe török gáz kerül.

A Török Áramlat és a Gazprom

A miniszter által említett Török Áramlat gázvezeték, amely Magyarország legfontosabb beszerzési csatornája, orosz, török, bolgár, szerb útvonalon éri el Magyarországot. De, mint Jolsvai Zoltán energia-szakértő meséli,

a Török Áramlat gázvezeték lényegében a Gazprom projektje, ő fizette a legtöbbet és ő felügyelte az építkezést.

Ha pedig a Fekete-tenger alatt is átjövő vezetéket döntően a Gazprom építette, nem valószínű, hogy nagyon szívesen megosztaná azt például török kitermelőkkel.

A vezeték Oroszországból a Fekete-tenger alatt éri el Törökországot. A mélytengeri szakaszt teljes egészében az orosz gázipari óriás finanszírozta. A kivitelezést is a Gazprom leányvállalata, a South Stream Transport B.V. végezte, igaz, besegített nekik az olasz Saipem és a holland Allseas. Azt a szakaszt, ami Törökországon belül halad, a Gazprom és a török állami energiavállalat, a BOTAŞ közösen finanszírozta. Az építkezést török vállalatok végezték. A további részek (Bulgária, Szerbia, Magyarország elérése) szintén elsősorban a Gazprom pénzéből épültek, de a helyi gázcégek is hozzájárultak a költségekhez. A kivitelezést helyi vállalatok végezték, de a Gazprom felügyelte a munkálatokat.

Mindez nem feltétlenül nyerte el az Unió tetszését, de azért a felsorolt országok könnyedén érveltek azzal, hogy azért az már mégiscsak furcsa lenne, ha Németországnak szabad lenne ilyeneket (ez volt az Északi Áramlat 1 és 2) felhúznia, a kicsiknek meg nem.

A Gazprom az elmúlt három évben jelentős bevételkiesést szenvedett el. Az ukrajnai háború, az európai szankciók és az energiapiac átalakulása mind hozzájárultak ehhez a negatív trendhez. A vállalat 2021-es nettó nyeresége 2023-ra 43 százalékkal csökkent. Ebben a helyzetben a Gazpromnak létfontosságú, hogy ahol még teheti, megőrizze piaci részesedését és bevételi forrásait. A Török Áramlat, kulcsfontosságú eszköz ennek eléréséhez.

Ezért tényleg rendkívül valószínűtlen, hogy a vállalat beleegyezne abba, hogy külső forrásokból származó gáz áramoljon át ezen a vezetéken, mivel ez közvetlenül csökkentené a saját értékesítési lehetőségeit és bevételét.

Gyorsan hozzátehetjük, Vlagyimir Putyin orosz elnök is határozottan bajban van, mert nem tudja az orosz gázt átcsoportosítani. Kína például egyáltalán nem akar elköteleződni a Szibéria Ereje (Power of Siberia) nagy orosz–kínai vezeték kibővítése mellett, hiszen látta, hogy Oroszország mennyire kockázatos partner, és adott esetben politikai fegyverként is használja a földgázeladásait.

A Gazprom eközben nemcsak egy egyszerű vállalat, hanem az orosz állam egyik legfontosabb bevételi forrása is.

Sajnos a pontos adatokhoz jelenleg nehéz hozzáférni, az orosz költségvetés adóbevételeinek részletes bontása nem nyilvános, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy ez a cég az egyik döntő bevételi forrás. A Gazprom szerepe csökkent ugyan, de ha már nem is jelent, mondjuk, 25 százalékot az orosz költségvetés finanszírozásában, azért 10 százalékot még mindig adhat – véli Jolsvai Zoltán.

Az orosz költségvetés nagyobbik része ugyanis a gáz-, az olaj- és az olajtermék-eladásokból származik, ez finanszírozza a hadigazdálkodást, úgyis fogalmazhatnánk, hogy a gázbevétel, és még inkább az olajbevétel élet-halál kérdés Putyinnak. Ezért az orosz kormánynak is az az érdeke, hogy a Gazprom megőrizze piaci pozícióját és bevételeit. Ez tovább erősíti azt a feltételezést, hogy a Gazprom nem fog engedélyezni külső gázszállításokat a Török Áramlaton keresztül.

Alternatív források hiánya

De gondoljuk tovább a török és a katari kérdést, hátha valamit nem vettünk észre, és más úton-módon jön majd a déli irányból érkező gáz! Sajnos az európai gázinfrastruktúra ismerői szerint a Török Áramlaton kívül gyakorlatilag nincs más reális vezetékes szállítási útvonal.

Ha LNG-ről van szó, a világ jelenlegi gáztermelési és gázexportálási adataiból kiderül, hogy Katar valóban óriási játékos. A hatodik legnagyobb gázkitermelő, de mivel neki nincs akkora belső felhasználása, mint más országoknak, az exportpiacon ez a kicsi ország a harmadik legnagyobb szereplő, amely leginkább cseppfolyósított formában, tankerhajókon ad el gázt a világon. Ráadásul hatalmas kapacitásfejlesztésekben van, a világ egyik leggazdagabb állama még több LNG-t fog eladni a jövőben.

Ami az LNG-t illeti, eddig is leköthettük volna a világ tengerein ide-oda furikázó tankereket, ez csak árkérdés. Ez egy nagy piac, ahol mindig van kereslet és kínálat, ahhoz nem annyira kell diplomáciai előkészület. A cseppfolyós gáz piacán szállító rengeteg van, inkább a kikötői, a visszagázosító kapacitások a kérdésesek. Magyar szempontból a kérdés az, hogy a mai kikötői kapacitásaink, vagyis a horvát Krk-szigeten található Omisaljnál lefoglalt mennyiségek növelhetők-e, lehet-e Katar valahogy pluszforrás.

A cseppfolyósított gázt ezen kívül drágább és környezetszennyezőbb szállítani, mint a vezetékest. Ezt a kormány is az orosz csővezetékes szállítás melletti érvként szokta hangsúlyozni, mert bár a vezetékes szállításnak is van súlyos környezeti ártalommal járó szállítási vesztesége, az LNG szállítása és tárolása tényleg költségesebb és több energiát igényel, mint a vezetékes gázé, így ez nem jelentene versenyképes alternatívát a Gazprommal szemben.

Fókuszban az LNG

Ugyanakkor nehéz nem észrevenni, hogy az LNG egyre nagyobb szerepet játszhat valóban az európai és akár a magyar gázellátásban. A részben magyar, részben szingapúri tulajdonú, de svájci székhelyű MET-csoport például azt jelentette be, hogy LNG-tankerhajót építtet a Celsius nevű hajózási vállalattal és a kínai China Merchants Heavy Industry (Jiangsu) céggel. A szállítójármű 2027-re készülhet el és bár a MET egyáltalán nemcsak magyar vevőknek szállít, vagy döntően nem magyar vevőknek szállít, de azért így is javulhat a hazai LNG-bekötöttség, hiszen a MET tavaly több mint 30 LNG-szállítmányt hozott be Európába.

A Portfolio.hu pedig úgy értesült, hogy 2024. október 1-től megkezdte a működését a görög Alexandroupolis LNG-terminál, amely kilenc régiós országba, így Görögországba, Bulgáriába, Romániába, Észak-Macedóniába, Szerbiába, Magyarországra, Szlovákiába, Ukrajnába és Moldovába is szállít majd gázt. Aterminál éves szinten 5,5 milliárd köbméteres visszagázosító kapacitással rendelkezik, de arról ennél részletesebben nem volt szó a cikkben, hogy a magyar gázellátást milyen közvetítő cég és milyen pótlólagos mennyiség segítheti a jövőben.

Lenne valódi megoldás

Esetleg még valami olyasmire lehet gondolni, hogy az összetett orosz–török viszonyban a felek összejátszhatnak Magyarországgal, és ha már a Nyugat nem nézi jó szemmel a sok orosz gázeladást, valahogy lehet úgy kavarni a kereskedelmi kapcsolatokat, hogy mi már ne orosz, hanem török gázt kapjunk.

Ebben lehet valami. Törökország szerepe tényleg egyre fontosabb lesz a gázpiacon, mint kulcsfontosságú tranzitországé, és egyre nagyobb ambíciókat is mutat, de Törökországnak saját gáza ugyanakkor még nincs sok. Sőt, nemrég még konkrétan kevesebbet termelt, mint Magyarország. Ez azonban már a múlt, a kitermelés már fejlődik, de érdekes, hogy az országon belül is sok fejlesztés kellene.

A fentiek alapján Szijjártó Péter bejelentése a török és katari gázimport növeléséről aligha jelent gyors és valódi áttörést a magyar földgázellátásban, de már annak is örülhetünk, ha a miniszter alternatívában gondolkodik.

Mi lehetne ennél előremutatóbb fejlesztés? Talán egy valódi diverzifikáció. Vagyis nem biztos, hogy a Gazprom mellé felvenni a BOTAŞ-t és a Qatargast, óriási előrelépés, úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egyik autokrácia helyett csak egy, vagy két másik autokráciával állapodnánk meg valami nagy központosított üzletben.

De lehet, hogy lehetnének nagyobb nyitások is. Magyarországra sok vezeték jön, Szerbia mellett Románia, Horvátország, Ukrajna, Szlovákia és Ausztria felől is van cső, egyedül Szlovéniával nincs egyelőre összeköttetés.

Egy olyan piacon, ahol nagyon sok potenciális vevő és nagyon sok potenciális eladó is van, ráadásul viszonylag sok csatorna is van, és még csökken a felhasználás is, akár lehetne lépni szervezettebb piacok, vagyis a gáztőzsde, vagy nyugati, északi szállítók irányába is. Természetesen azt kár lenne tagadni, hogy ez drágább lenne, és Magyarország nagyon nem szeretne ilyen terheket viselni a „mások háborúja” miatt. Emellett, ha túl sok mindent bízunk a piacra, ott az államnak kisebb a szerepe és a befolyása. Ez normál körülmények között persze nem baj, de néha, ha tényleg az a félelem, hogy nem lesz mivel fűteni a télen, riasztó is lehet, márpedig a magyar állam nem szokott ilyen kockázatokat vállalni.