Közel hétszázmillió forintért adták el a Balatonringet, spanyol kézben maradt a soha meg nem épült versenypálya

2024. szeptember 10. – 08:50

Másolás

Vágólapra másolva

Elkelt a MotoGP magyar nagydíj helyszínének szánt sávolyi Balatonring 200 hektáros területe. A felszámolás eredményhirdetése alapján nettó 664,3 millió forintos ajánlattal vitték el az ingatlant. A 24.hu úgy tudja, hogy a legnagyobb hitelező, a Sávolyi Termálcentrum Kft. szerezte meg a területet, és egy földhivatali dokumentum szerint már átvezették a tulajdonosváltást a tulajdonosi lapra. A lap szerint nem rendeztek felszámolási licitet, a felszámoló Cég-Controll Kft.-vel kötött egyezségben állapodtak meg a 200 hektáros területről. Az ingatlan eladásával befejeződött a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. hét éve tartó felszámolása, a bíróság a cég törlését is elrendelte.

A 24.hu kereste a vevő céget és a sávolyi önkormányzatot a felszámolás miatt, de nem reagáltak a lap kérdéseire. Egy sávolyi lakos csak annyit mondott, hogy az ingatlant benőtték a nyárfák, jelenleg gyom és 10-20 centiméter törzsátmérőjű fák borítják az elhagyatott területet.

A Cég-Controll Kft. 470 millió forintos minimáláron hirdette meg a közel 200 hektáros területet Sávoly belterületén, a nyilvános pályázati felhívás szerint négyzetméterenként 240 forintért kínálták a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. ingatlanát. Az M7-es autópályától 2,5 kilométerre és a horvát határtól 50 kilométerre fekvő ingatlan lett volna a MotoGP magyar nagydíj helyszíne, de mostanra benőtte gaz, a pályázat szerint rekultivációra alkalmatlan a terület.

A pálya alapkövét 2009-ben tették le, akkoriban a spanyol Sedesa-csoport vitte a projektet, amihez 15,3 milliárd forint hitelt is felvettek. Ezt azonban a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 2010-ben visszavonta, így nem épült meg a motorversenypálya. A Sedesa egyik tulajdonosa, Vicente Cotino Escribá érdekelt volt a MotoGP-ben, ezért egy időben ügyvezetője volt a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek és a Sávolyi Termálcentrum Kft.-nek is.

A Balatonring területe a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. tulajdonában volt, azonban a bíróság 2015 májusában megszűntnek nyilvánította a projekt nélküli társaságot. A bíróság először a cég kényszertörléséről rendelkezett, de 2017-ben már felszámolásba fordult az eljárás. A felszámoló többször is meghirdette az ingatlant, tavaly például 470 millió forintos minimáláron bocsátotta árverésre, de eredménytelenül. Ezt az eljárást megtámadta a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft., mert nem akarta áron alul adni a területet.

Tavaly szeptemberben aztán kicserélődött a felszámolást lebonyolító cég is, a Cég-Controll Kft.-t a Centurio Gazdasági Szaktanácsadó Kft. váltotta. A Balatonringet megvásárló Sávolyi Termálcentrum Kft. 2023-as pénzügyi mérlege elég rosszul nézett ki. Árbevétele nem volt, 7 millió forint veszteséget mutattak ki, a saját vagyona negatívba csúszott, a saját tőke soron mínusz 4 milliárd forint szerepelt, kötelezettségei pedig meghaladták a 6,3 milliárd forintot. Ugyanakkor a Balatonringet 9,7 millió euró erejéig jelzálog terheli a Sávolyi Termálcentrum Kft. javára. A legnagyobb hitelező nélkül tehát a felszámoló nem dönthetett az ingatlan eladási áráról, valószínűleg most juthattak el a megállapodásig.

Az ingatlan spanyol kézbe kerülhetett, a Sávolyi Termálcentrum Kft. tulajdonosa az Opten adatbázisa szerint a madridi bejegyzésű Inmobiliaria Cuarenta De Granada S.L. lehet. A 200 hektáros terület egyébként eddig is spanyol tulajdonban volt a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-n keresztül, ami a Worldwide Circuit Management SL érdekeltsége.

Frissítés 2024.09.16.: Cikkünkre reagált a Sávolyi Termálcentrum Kft. és a következő pontosítást kérte a felszámolási eljárás lezárásával kapcsolatban:

  • Adásvétel említése helytelen, mert a sávolyi ingatlan nem adásvétel keretében került a Sávoly Termálcentrum Kft. tulajdonába, hanem felszámolási vagyonfelosztás eredményeként.
  • 664,3 millió forintos „vételár” egy korábbi pályázatban, más pályázó által ajánlott összeg lett volna, ám azt a pályázatot érvénytelenítette a bíróság, ezért ilyen áron nem is „adhatták el” a szóban forgó ingatlant.
  • A Sávoly Termálcentrum Kft. közel 3 milliárd forint jelzáloggal biztosított hitelére tekintettel a legnagyobb hitelezője volt a felszámolás alá került Sávolyi Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek. Miután a Sávoly Termálcentrum Kft. kifizette a többi hitelező (marcali önkormányzat, NAV stb. ) összesen 517 millió forint követelését, egyedüli hitelező maradt, és az említett 3 milliárdot közelítő követelésének beszámításával került az ingatlan a tulajdonába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!