Raktározási probléma miatt nem tudják hova tenni a kukoricát Békésben

2024. szeptember 10. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Raktározási problémák alakultak ki az aratás idején Békésben, a korábban betakarított búza még több helyen a raktárakban van, nincs hova tenni a kukoricát, napraforgót – közölte a Békés Vármegyei Betakarítási Koordinációs Bizottság kedden. A bizottság az MTI-nek azt írta, emiatt és az esőzés miatt lelassulhat a betakarítás üteme, de nagyok a különbségek az egyes területek között, mert a kukoricánál Dél-Békésben 3, Mezőkovácsháza környékén 8 tonnás hektáronkénti termést is regisztráltak.

Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára szerint a napraforgót nem viselte meg annyira az aszály, de a kukoricánál minőségi problémák előfordulhatnak. Törik a szem, és apró – mondta. A kukorica ára 68-72 ezer, a napraforgóé 155-165 ezer forint között alakul tonnánként. Aszálykárról eddig 3100 kérelem érkezett be, 12 500 táblára, 72 ezer hektár területen.

Idén eddig alsó hangon 350 milliárd forintos aszálykár keletkezett Magyarországon, a kormány idén körülbelül 35 milliárd forintot szán az aszálykárok enyhítésére.

Az idei aszályhelyzetről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!